"Csak egy ugrásra vagyok a Holnaptól, /egy karnyújtásnyira a Tegnaptól./ Csak egy cseppet még a Mában" (Nagy Ágnes Hannah: Most)

Vennes Aranka, a lap szerkesztője

BEKÖSZÖNTŐ


    Sietünk, rohanunk nap mint nap, miközben úgy véljük: haladunk. Ha néha megállnánk vagy legalább lassítanánk, andalognánk; meglehet, hogy előbbre jutnánk. Gondolatban-gondolkodásban mindenképp.

Ez már nagyon régi felfedezés! Az ókori görög bölcsek - tudósok, filozófusok - felismerték, hogyha körbe-körbe sétálva, közben beszélgetve is oktathatják tanítványaikat, többre jutnak. E peripatetikus iskolát, tanítási módszert főként Arisztotelész nevéhez kötik, aki ily módon nevelte-művelte diákjait, többek közt a későbbi hódító hadvezért, államférfit, Nagy Sándort, a majdani III. Alekszandrosz makedón királyt.
       Ám, nem kell olyan messzire visszamenni az időben! Elég csupán a középkorig. Az akkori bencések kolostoraikban oszlopos, négyszögletes alaprajzú, fedett körfolyosót építtettek, ami az udvar felé nyitott volt. A szerzetesek ilyen kerengőkben sétálva elmélkedtek; kizárva a külső világot, hogy csak az adott témában mélyedjenek el, a lényegre koncentráljanak, szinte meditatív állapotban. További előnye az volt, hogy onnan egyenesen a templomba lehetett belépni, valamint megvédték őket az időjárás viszontagságaitól.
       Ez utóbbi hasznosságuk és szépségük révén megszámlálhatatlan mennyiségű kerengőt építettek szerte a világon, kastélyokban, villákban. Idehaza a legismertebb kerengő Visegrádon, a királyi palotában látható, ezért is lett e "blog-újság" szimbóluma. Jellegzetesen magyar. S mert minden más ilyen létesítménytől megkülönbözteti az udvar közepén álló Herkules-kút.
      Hogy mivégre e visszatérés a történelemhez, az építészethez? Azért, hogy érzékelhetővé tegyem: miért éppen Kerengő lett e "blog-újság" címe. Szeretnék-szeretnénk körbejárni egy-egy témát, tényszerűen, indulattól mentesen. (Zúdul ránk éppen elég a mindennapokban.) Ebben az információs hangzavarban háttérbe szorulnak a lelket nyugtató-emelő értékek, a jelené és a múlté egyaránt.
      Aprócska lehetőség a Kerengő. De újságírói-, rádiós szerkesztő-riporteri munkásságom során mindenkor azt vallottam-vallom: ha csak egyetlen embernek közvetítek-adok egy jó gondolatot, amitől több lehet; vagy egy percnyi derűt, megpihenést - az minden fáradtságot megér!



(Kattints a gombra!)

Ezen az oldalon olvashatók a már nem kifejezetten aktuális írások, írásrészek, lecsengett hírek, régebbi események, emlékezések és gyászjelentések, melyek tartalma még fontos lehet az olvasóinknak. 

Legfrissebb bejegyzések


- ERDÉLYI CSILLAGOK - Ezzel a címmel jelent meg 1988-ban a neves irodalomtörténész, Czine Mihály szerkesztésében az erdélyi - hivatalosan: romániai - magyar írók antológiája. A kötet az erdélyi sors jajkiáltása a trianoni békediktátumtól kezdve a falurombolásig. A nyolcvanas években egyre többen voltak Magyarországon, akik nyíltan vállalták az...

A Nemzet Sportolója, négyszeres világbajnok egyéniben; kilenc világbajnokság, számolatlan nemzetközi bajnokság, hét Európa-bajnokság, tizenkét magyar nemzeti bajnokság - mind éremmel végződött. Harmincöt alkalommal nyert magyar bajnokságot, közel négyszázszoros magyar válogatott. Ugyanakkor tucatszor bekerült az Európa TOP 12-be. Vendégszerepelt...

A tárt kapu mellett szinte észrevétlen szerény tábla jelzi, hol járok: Hevesi Népművészeti és Háziipari Szövetkezet. Elvonják a figyelmet a hatalmas ősfenyők, amik a gondozott parkban törekszenek az ég felé, emberemlékezet óta. Balra az 1840-ben épült, oszlopos, nyitott tornácos Radics-kúria áll, azzal szemközt a pedig az 1700-as évekbeli "párja" -...

Számtalanszor sóhajtunk fel életünkben így: Csak ezen a napon legyek túl! Csak ezen a megbeszélésen, vizsgán, utazáson, konfliktuson, műtéten legyek túl! És még lehetne sorolni azokat a helyzeteket, amiknek előre nem látható kimenetele miatt aggódunk. De mindannyiunk számára adódnak olyan váratlan, súlyos körülmények, amik további sorsunkat...