A HANGSZER TALÁLT A MŰVÉSZRE

Százhuszonöt esztendeje, 1897. szeptember 15-én történt, amikor Stowasser János, az Első Magyar Királyi Hangszergyár tulajdonosa belépett a Szabadalmi Hivatalba. Leadta és levédette a megreformált "Rákóczi-tárogató" megrajzolt metszeteit és a szöveges leírást. Tehát - mondhatni - az ő sorsa-döntése hozta így, hogy e hangszert így kötötte igazán a magyar történelemhez. Pedig amikor az ember meghallja a lelket rezegtető dallamokat, valamifajta ősiség-hangulatot ébreszt benne.

A MAGYAR LÉLEK HANGJA

Beszélgetés Erdő Zoltán tárogatóművésszel

- Azt olvastam, hogy már a honfoglaláskor is létezett ez a hangszer, viszont a középkorban kapott nagyobb szerepet, de leginkább a Rákóczi-szabadságharc idején. Valóban így van? - kérdezem Erdő Zoltántól.

- Igen, a mai tárogatónak az elődje - mondja. - A Rákóczi-szabadságharcot megelőzően, az 1600-as években már tárogató sípként-török sípként említik. Valószínűleg már a honfoglalás korában - azaz a második visszajövetel során - e hangszerek már itt voltak a Kárpát-medencében és azokat a muzsikusokat akik ezeken játszottak, síposoknak hívták...

- ...Amiként ezt a gyermekdal is megénekli: "...török gyerek elvágta, magyar gyerek gyógyítja, síppal, dobbal, nádi hegedűvel..." - akkor a síp netán a tárogató?

- Erősen elképzelhető, hogy ez a hangszer az, amiről beszélünk. Hogy mi a dob, az teljesen egyértelmű. A nádi hegedű is, mert jól tudjuk, hogy nádból mennyi gyerekjátékot lehet készíteni. Tehát az államalapítást megelőző időben valószínűleg már érkeztek be Keletről ilyen hangszerek a Kárpát-medencébe. A Nemzeti Múzeumban őrzik azokat a történeti harci tárogatókat, amik a Rákóczi-szabadságharc idejéből származtathatóak. Jóval később, 1859 október 16-án indult el gróf Fáy István kezdeményezése, hogy elevenítsék fel az őseink és nagyjaink korában használt töröksíp-tárogatót, a magyarok régi kedves hangszerét és egyik drága, de elfelejtett örökségét. Igazi kihívásnak bizonyult a hangszert megreformálni, a kor elvárásainak megfelelővé tenni. Ekkor történt, hogy megnagyobbították a hangszer testét, billentyűkkel és klarinétszerű fúvókával látták el, így megszületett a reform-tárogató.

- Eddig én még mindig úgy láttam, hogy egy ember állt ki vele, mondjuk a színpadra. Talán emiatt nehéz elképzelni, hogy a tárogató egy zenekarban szólaljon meg. Vagy ha beépítik is a műbe, akkor is szólóként. Magányos hangszer a tárogató?

- Talán nem is az a legjobb kifejezés, hogy magányos hangszer. Igaz, hogy annakidején a legtöbb faluban volt egy tárogatós, aki, ha kiment a határba vagy felment a dombtetőre, kilométerekre elhallatszott tárogatójátékának mesélő-hívó szava. Az én eszmeiségemben a tárogató olyan történelmi kapocs, aminek hangja akár több mint háromszáz évvel ezelőtti események históriáját vetíti át a mai korra, és idézi fel a szabadságharcok korabeli hangulatát. A tárogató nem mindig önmagában szólalt meg. Például a Rákóczi-szabadságharcban, ahol a csaták hangszere volt, akár többet is fújtak egyszerre, dobokkal kiegészítve. Én azt gondolom, hogy igenis használható zenekarban, de ott is elsősorban a szólista szerepét betöltve. Leginkább amiatt, mert a tárogatót mindig az énekhanghoz szokták hasonlítani. Tehát egy igazán éneklő hangszer, ezért is hívják a magyar lélek hangjának.

- Méltó helyen van-e napjainkban ez a hangszer?

- Nem szeretném így, kategorikusan kijelenteni, hogy nincs. Én nagyon örülök annak, hogy vannak még képviselői, bár egyre kevesebben. Tanítják is, ám leginkább úgy lehet tanulni, hogyha az ember már hivatásaként választja a muzsikus életet és a népzene-tanszakot a Zeneművészeti Egyetemen, ahol van tárogató szak. Két középiskolában, Vácott és Székesfehérváron szintén lehet a népzene-tanszéken tanulni. A tárogató történelmi dallamkincse olyan különlegességeket tartalmaz a Rákóczi-dallamkörből, mint például a Rákóczi nóta, a Rákóczi-kesergő - a XVII-XVIII. századból megmaradt kódexeinkből, a Vietoris- és a Kájoni-kódexből. Ezek olyan művek, amik a magyar zenekincsnek majdnem hogy a legrégebbi, írásban fennmaradt töredékei. Olyan igazi magyar dallamok, amik később, évszázadokon át leginkább a nép ajkán terjedtek tovább.

- Ön elképzelt egy oktatási programot, hozzá tanmenetet, s ezeket ki is dolgozta. Szeretné, hogy legyen egy Nemzeti Tárogatóintézet. Nem túl nagy tervek?

- Nagyon nehéz a feladat, valóban. Különösen ha belegondolunk abba, hogy százhuszonöt év alatt nem alakult hasonló intézmény, ami oktatná és népszerűsítené a hangszert. Azt gondolom, hogy igenis büszkének kell lennünk arra, hogy van egy világszerte ismert magyar hangszerünk. A huszonnegyedik órában járunk már nagyon-nagyon régóta, gondoskodnunk kell játékosairól az utókornak. A tárogató nálunk családi örökség, gyerekkorom óta van vele kapcsolatom. Én a mai napig a nagyapámnak a tárogatóján játszom, ami 1940 óta van a családunk birtokában - de nyolcvankét évvel ezelőtt ő is már használtan vásárolta valakitől. A hangszer százhúsz esztendeje készülhetett Stowasser műhelyében, a fa pedig amiből kifaragták nagyjából százötven éves. Annak ellenére, hogy édesapám nem játszott rajta, vigyázott rá, átörökítette, és a legmegfelelőbb pillanatban a kezembe adta.

- Ezek szerint a hangszer találta meg a művészt, nem a művész a hangszert?

- Így van. Mondhatjuk azt, hogy a hangszer talált rám. Hiszem, hogy volt ebben valami magasabb rendű kapcsolódás; egy olyan csodálatos egymásra találás - a hangszer és a játékos között -, ami talán nagyon-nagyon ritka a mai világban. Ugyanis ezeket a régi hangszereket manapság már leginkább kutatni szokták, egyáltalán nem jellemző az, hogy van egy öreg tárogató egy családban. Igazán szerencsésnek mondhatom magamat ezáltal, hogy nekem nem kellett a hangszert keresni és megtalálni. Nem is biztos, hogy játszanék most rajta, hogyha nem lett volna a családunkban. Mostanság már a dzsessztől és a kortárs improvizatív zenétől kezdve minden stílusban használják. A külföldi tárogatósok is mindig megemlítik előadásaik során, hogy ez egy magyar hangszer. Sehol nem fordítják le a nevét, mindenhol ugyanúgy írják és hívják. Nagyon tiszteletreméltó dolog az, hogy például magyar dallamokat is megtanulnak a külföldiek; olyanokat, amik a magyar zenetörténelmünknek szerves részét képezik, de gyakran játsszák rajta saját nemzetük népdalait is. Van például egy norvég tárogatós barátom, akinek a lemezén elhangzik egy norvég népdal, ami igazán gyönyörűen szól! De a hangszer minden nemében egy igazi hungarikum...

- ...Dehát 2014 óta hungarikum is!

- Igen, de talán jobban értelmezhető, ha a Magyar Értéktárban elhelyezett szerepéről beszélünk. Ugyanis aabban már azelőtt méltó helyet kapott, mielőtt a Hungarikumok Gyűjteményét gazdagította volna. És itt, amit kétszer aláhúznék, az az Érték - nagybetűvel írva. Páratlanságát kéne megbecsülnünk, képszerűsítenünk, és továbbadnunk hangjának üzenetét a következő generációknak, mert kihalóban van a mai világban. Ha leülök egy kicsit kutatni a számítóbép elé, látom, hogy más nemzetek hogyan tudnak vigyázni saját nemzeti hangszerükre, és miként tanítják a fiataloknak. Örményországban már hat-nyolvc éves kortól oktatják a gyerekeket dudukon játszani; vagy a spanyol gitárt már sokszor egy ötévesnek is a kezébe adják, hogy csak pengesse-zengesse a húrokat. Ugyanezt megteszik az oroszok a balalajkájukkal. A skótoknak hat olyan intézetük működik, ahol a skót dudát tanítják. Ezek az intézmények részben múzeumi szerepet is betöltenek, elsősorban viszont olyan interaktív iskolák, ahol nemcsak tanulni lehet, hanem ősi hangszeres ereklyékkel, különleges archív fotókkal találkozhatnak a gyerekek, miközben megismerik történelmi múltjukat, kutúrájuk helyét és szerepét nemzetük történetében. Így képes igazán mély nyomot hagyni egy fiatalban a nemzeti hangszer, ami később olyan késztetést is adhat számára, hogy megtanuljon rajta játszani, akár művészi fokon; majd tudását idővel másoknak is továbbadni. 

- Nálunk például az ön által elképzelt Nemzeti Tárogatóintézetben?

- Valójában ez lenne a feladata, igen. Azonban ez még egy kicsit várat magára. Én addig is azt vállaltam, hogy iskolákba utazom el, és interaktív zenei-történelmi órák keretein belül elviszem a gyerekekhez a Rákóczi-kor zenéjét és a tárogató történelmét. Hála Istennek, erre most több olyan lehetőségem is lesz, csak a közeljövőben húsz olyan intézményt látogatok meg, ahol az iskola teljes diáksága előtt megtehetem ezt. Megmutatva a tanulás lehetőségét is. Azonban ehhez szükséges az, hogy minél több oktató legyen; az oktatónak, a tanulónak legyen tárogatója. És nem utolsósorban legyen olyan mester, aki a hangszert elkészíti! Egy tőlünk keletre eső országban - ami a történelmi Nagy-Magyarország részét képezte majdnem ezer éven keresztül, már gyártanak tárogatókat, és ők már egy jó ideje a magukénak is mondják ezt a hangszert, s hogy ők találták fel. Ugyanezt megtették a cimbalommal is. Ha csak annyit mondok, hogy jelen pillanatban a Zeneművészeti Egyetemen egy, azaz egyetlenegy hallgató van cimbalom szakon, és az is külföldi, akkor ezzel talán mindent elmondtam az aktuális állapotokról. Van mit tennünk!

- És az ön tanítványai?

- Tizennyolc évig oktattam alap-, közép- és felsőfokon klarinétot, miután klarinéttanárként és -klarinétművészként végeztem a zeneművészeti főiskolán és a Zeneakadémián. Nyolc évig tanítottam klarinétozni főiskolásokat volt iskolámban, a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetében. Zuglóban tíz évig tanultak nálam klarinétot a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskolában és Zeneiskolában, ami mondhatni az ország egyik legerősebb alap- és középfokú iskolája jelenleg is. A legnagyobb tanári sikereimet itt értem el, ugyanis voltak ezen intézményben olyan növendékeim, akik sorra nyerték a zeneiskolás- és a középiskolás klarinét-versenyeket. Nemzetközi megmérettetésre is elvittem őket számos környező országba. Szinte nem telt el olyan év, amikor ne lett volna három-négy vagy öt olyan országos- vagy nemzetközi rangos siker, amik révén jómagam is tanári különdíjakban és kiemelt tanári elismerésekben részesültem, miután együtt dolgoztam a gyerekekkel. Példának említeném meg Sándor Norbertet, aki azt hiszem, hogy a legsikeresebb tanítványom volt, egészen kilencéves korától a sikeres Zeneakadémiai felvételiig. Huszon-valahány verseny dobogós helyezettje volt, és többek között történt olyan is, hogy milliós értékű klarinétot nyert fődíjként. Pár hete voltam a diplomakoncertjén a Zeneakadémián. Külön öröm számomra az, hogy azóta már ő is tárogatózik, és elsajátította azt a történelmi repertoárt, aminek zenei kincsét én is próbálom megőrizni. De nagy büszkeségem még Anderkó Dániel, a Győri Filharmonikus Zenekar szóló klarinétosa, a zenekar legfiatalabb tagja, akit szintén én tanítottam. Nagyon sokszor van olyan pillanat, amikor jómagam esetleg nem tudok elvállalni egy koncert felkérést-fellépést, viszont ilyen esetekben nyugodt szívvel tudok magam helyett ajánlani egy-egy fiatal tehetséget.

- Nemrégiben Erdélyi Magyar Örökség Díjat kapott.

- Megtisztelő és egyben örömteli meglepetésként ért ez az elismerés. Mint utóbb megtudtam, Szamosvölgyi Péter, Sátoraljaújhely polgármestere terjesztett fel a díjra, aki már elég régóta figyeli a zenei munkásságomat. A város a Rákócziak birtokainak egyik kiemelt központja volt a középkorban, emiatt méltán büszkék a fejedelemre és arra, ha tárogató hangja szól városukban. Immáron második éve van lehetőségem együttműködni egy kiváló cimbalomművésszel, Lisztes Jenővel, aki a másik hungarikum hangszer a cimbalom világhírű nagymestere. Együtt "poroltuk le" és játsszuk koncertjeinken azokat a műveket, amiket annakidején tárogatón fújtak. Az idei különleges évfordulón egy tízállomásos koncertsorozat alkalmával történelmi várakba és szakrális templomi környezetbe visszük el a Rákócziak dallamkincsét hangszereinkkel.

- Akkor a tárogatóval együtt nemcsak dalokat, hangszert örökölt, hanem nemzeti tudatot is?

- A nemzettudat és a nemzeti zenei kincseink megismerése párhuzamosan együtt jár, mondhatni egy választhatatlan küldetés. A tárogató hangja méltó módon énekli meg az elmúlt évszázadok magyar történelmének eseményeit. A családom által örökölt hangszer pedig talán a legjobb példa arra, hogy többszáz éves kapcsolódás alakuljon ki a múlt és a jelen történéseinek zenei lenyomatában.

Vennes Aranka

2022. szeptember 19-én kora este lesz az idei év legkülönlegesebb koncertje Erdő Zoltán számára. Az Ars Sacra Fesztivál keretein belül ad koncertet a Szent István Bazilikában - ahol Lisztes Jenő cimbalomművésszel és az Anima Musicae Kamarazenekarral lép fel.