A HUNGLISH ÉS AZ ANGOL

Egymásután érkeznek felnőttek, gyermekek az Újpesti Polgár Centrum szalonjába. Az ajtó közelében szorgos kezű asszonyok finomságokat tálalnak művészi gonddal egy nagy asztalra. A pódiumon muzsikusok hangolnak, a teremben nő a zsibogás, hiszen a legtöbben ismerik és örömmel köszöntik egymást. A székeken fehér kottalapok, rajtuk nemcsak hangjegyek, hanem verssorok is jelzik, hogy ma itt dalra fakad mindenki.

Ünnepre készülnek a résztvevők, a Duna Nyelviskola diákjai és a kisebbeket kísérő szülők. Hagyomány a kétnyelvű rendezvény náluk, legyen az tanévindító, húsvét vagy karácsony – vagy most éppen a tavasz köszöntése.

KETTŐS ÉVFORDULÓ A DUNA NYELVISKOLÁBAN

      Amikor az iskolavezető, Jakab Attila a mikrofonhoz lép, mindenki elcsöndesül. Angol mondatok hangoznak el, majd a magyar fordítás. Anekdoták, történetek mesélése, felolvasás, együtt éneklés gitár kísérettel. Igazán családias a hangulat, és a műsor után felszabadultan társalognak a jelenlévők.

       Némelyik tanárt körülveszik a diákok. Egyikük dr. Edward Tarleton, aki az imént a Bibliából olvasott fel angolul, nemigen érti szép, ám bonyolult nyelvünket. Csak mosolyog - egyébként is gyakran mosolyog -, amikor kérem, hogy mondjon valamit magyarul. Hét évvel ezelőtt érkezett Amerikából.  

– Valójában misszionáriusként jöttem ide egy baptista gyülekezet meghívására – meséli –, de azután felkértek engem, hogy legyek e gyülekezet lelkipásztora. Jakab Attila ugyanabba a templomba jár, ahol én lelkész vagyok, és egy hónapban egyszer tartunk egy közös ebédet. Ennek ő az egyik főszervezője. Sokszor beszélgetünk az iskolájáról is, és eljöttem az egyik rendezvényére. Máskor is meghívott, leginkább, mikor szórakozni lehet – mondja nevetve. – De persze előadást is tartok időnként. Nagyon aranyosak, nagyon érdekesek a magyar diákok, a társalgás mindig meglepő a magyarokkal. A karácsonykor azt kérdeztem tőlük, mi az a karácsonyi film, amit mindenki megnéz. A diákok megleptek engem, mert azt mondták, mindnyájan ugyanazt az amerikai filmet nézik meg, amit én is ismerek, és ez egy vicces film. A magyar címe: Reszkessetek, betörők!

– Mit tudott meg a magyarokról?

– Szomorú, hogy sok háború volt itt a történelem során. Ebben a térségben sok változás volt; tudom, hogy a magyarokban van egy erős vágy a szabadságra. Tudom, hogy bátrak, mindig a szabadságért harcoltak...

Csuhai Bernadett éppen terelgeti össze csemetéit, mert lassan indulnának.
Az ő helyzete sajátos, mert kisebbik fiával együtt járnak angol órára.

– Három-négy évvel ezelőtt ismertem meg Jakab Attilát – emlékszik vissza – abban az iskolában volt angoltanár, ahová a nagyobbik fiam akkor járt. többször beszélgettünk, és a tanítási módszere, szemlélete. Hívott, hogy jöjjek el, nézzek meg egy órát. Megnéztem, és tetszett, és itt maradtam! Így történt, hogy a nagyobbik fiammal egy csoportba járok, a kisebbik pedig egy másik csoportba.

– Milyen érzés anyuval együtt járni angolra? –  kérdezem a tízesztendős Olivértől.

– Jó – hangzik a tömör válasz. Magabiztosan. Amiből arra következtetek, hogyha az anya nem lenne itt, akkor is ezt mondaná. De tovább faggatom:

– Miért fontos neked az angol?

– Azért, mert nekem vannak angol rokonaim, és hogy tudjak velük beszélgetni.
Az unokatestvér, Juhász Milán, Olivérrel tanul egy csoportban.

– Segítetek egymásnak?

– Igen.

– Nagyon izgultok, ha órára kell jönni?

– Nem, Soma bácsi nem szigorú, és mindig vidámat telik az óra…

Soma bácsi – Shaun Carlaw "magyarított" neve, mert ilyen játékos is a mi nyelvünk –, ő Kanadából jött Magyarországra.

– Meghívást kaptam Békéscsabára, hogy angolt tanítsak – mondja. – Később visszamentem Kanadába, egyetemre jártam, majd 1998-ban jöttem ismét Magyarországra, de akkor már ide, Budapestre érkeztem. Azóta tanulok magyarul, ugyanakkor tartok angolórákat, nyáron diáktáborokban is.

– Miért éppen Magyarország lett az úticél?

– Ez az Isten keze volt! Mindig azt hittem, hogyha elmegyek a hazámból valahová, az Brazília lesz, mert ott él egy nővérem és a családja. De, amikor befejeztem a főiskolát, egy baráti házaspár Debrecenbe készült tanítani. Ekkor hallottam először a városról. Ez 1991-ben történt. Azon a nyáron dolgoztam a kisvárosunkban, sok helyen festést vállaltam. Az egyik napon éppen a létra tetején álltam, amikor a barátom, Dave kocsijával megállt, és szólt nekem, hogy kérdezni akar valamit. Legnagyobb meglepetésemre azt kérdezte, szeretnék-e Magyarországra menni angolt tanítani? Csak így, egyszerűen. Én pedig igent mondtam! Pedig nem terveztem, de Isten idevezetett.

– Miért gondolja ezt isteni útmutatásnak?

– Rákoskeresztúron nyári táborokat tartottunk, és kerestünk valakit, aki tudna segíteni zenével, énekkel. Jöttek is néhányan, és az egyik leánynak, aki gitározott, nagyon szép hangja volt… Ő lett a feleségem…. Ez 2000-ben volt, 2002-ben házasodtunk össze.

– Ezért tanult meg ilyen tökéletesen magyarul?

– Azt nem mondanám, hogy tökéletesen tudok beszélni, bár a feleségem magyar és ez nagy előny. De, amikor először jöttem Magyarországra, Békéscsabára, az volt az egyik kérésem, hogy egy magyar családdal lehessek. Egy nyugdíjas házaspár szívesen befogadott. Azt mondták, hogy lakhatok náluk. Amikor velük voltam, szándékosan nem beszéltek angolul. Ez nekem olyan volt, mintha valaki először ugrik mélyvízbe! Elég jó lett a szókincsem, bár nem értem még teljesen a nyelvtant. A magyar "anyukám", Julika azt mondta, hogy jól tudom kiejteni a szavakat. 1998-ban, Budapesten kezdtem járni egy nyelviskolába, és egy év után letettem a középfokú magyar nyelvvizsgát.

– Hol érzi magát jobban?

– Tulajdonképpen mindkét helyen, itthon is és otthon is. Az tény, hogy kanadai vagyok, családtagjaim élnek Kanadában, de a feleségem meg a három fiam itt vannak, ezért egy másikfajta otthon nekem Magyarország. Mind a három fiúnk beszéli mind a két nyelvet. Születésüktől a feleségem mindig magyarul beszélt velük és én mindig angolul. Jól érzem magam Magyarországon. Azt nem mondanám, hogy magyarrá lettem, mert az tény, hogy ahhoz itt kellett volna felnőnöm. De attól még magyar érzelmű vagyok!

– Ezt hogy értsem?

– Itt vagyok, és próbálok segíteni a magyar embereknek, mert szerintem nagyon értékes nép. Történelme, kultúrája nagyon gazdag, az irodalom is nagyon érdekes. A magyar nyelv pedig nagyon különleges. Tény, hogy rengeteg energia, képesség van a magyar népben. A diákoknál is ezt látom. Szorgalmasak, megvan bennük az a vágy, motiváció, hogy az idegen nyelvet jól tanulják meg, hogy hasznosítani tudják a jövőben: utazásnál, munkában – mivel az angol az üzleti világnak a nyelve…

– Szintentartás miatt vagy a továbbfejlesztés a cél? – Szólítom meg Kun József hűséges tanulót, aki négy éve jár a Duna Nyelviskolába.

– Mindig tovább akarom fejleszteni, csak folyton közbejön valami. Munka mellett tanulok, ami nem egyszerű, mert van, amikor egész napokat dolgozom, azonban szabadnapjaim is vannak. Igaz, hogy hatvanöt éves vagyok, de a szakirodalom – az elektronika, számítástechnika, informatika – leginkább angol nyelvű. Szükséges a külföldiekkel való kapcsolattartás miatt is, tárgyalások, levelezések angol nyelven történnek.

– Akkor, ahogy mondják: jó pap holtig tanul?

Nevet a kérdésen.
– Én nem tudom, hogy meddig élek, de valószínűleg én is holtig fogok tanulni!...

Formálódik, hogy kinek-kinek miért fontos az angol nyelvtudás. Különösen, hogy sikerül szóra bírnom egy csöndesen figyelő "diákot". Ő Demján Szilárd, aki ugyan csupán fél éve jár a Duna Nyelviskolába, de tudását már máshol megalapozta.

– Kell a munkámhoz. Igaz, hogy ötvenhét éves vagyok, de számítógépes grafikusként külföldi partnerekkel állunk kapcsolatban, járunk kiállításokra, utazunk. Egyébként is nagyon hasznos az angol nyelvtudás, a hétköznapi életben is gyakran előjön…

A pódiumon már megpihen a gitár, de tulajdonosa, Gulyás József, még szót vált a többi muzsikussal. Ő nemcsak zenél, hanem fordít is a rendezvényeken. Diákból lett tanár.

– Még gimnazistaként kezdtem a középhaladó csoportban, 2000-ben – számolgatja az éveket. – Nagyjából három év alatt jutottam el a felsőfokig, és 2003-ban le is tettem a nyelvvizsgát. Akkor lettem hívő keresztény is. Tehát párhuzamosan a kettő együtt volt.

– Szokatlan párosítás! Hogy jön össze a nyelvtanulás és a vallás?!

– Azok az amerikaiak, akiktől tanultam, lelkipásztorok voltak, illetve ifjúsági keresztény "lelki munkások" – ahogy ők mondják magukról – , Istenről is beszéltek nekem. A Corvinus Egyetemre jártam, és ott felkerestem a helyi keresztény közösséget, ahol megismertem a későbbi feleségemet. Így a gyermekeink már hívő családban nőnek fel. Mostani munkatársamat és barátomat is az egyetemi keresztény közösségben ismertem meg, úgyhogy az életem több szála is idekötődik. Az angol nyelvet körülbelül tíz évig tanítottam, kezdő vagy a középhaladó csoportot, Attilával együtt.

– Meddig fejlődhet egy nyelvtudás? Az angol, mondjuk?

– Folyamatosan fejlődhet, viszont, ha valakinek erős középfokú a nyelvtudása, azzal már az életben nagyon-nagyon jól el tud boldogulni, bárhová is kerül. Lehetséges, hogy az angol nyelv gyorsabban változik, mivel nagyon széles körben elterjedt világban. Sok országban hivatalos nyelvként használják, bár más az anyanyelvük; több kultúrában is beszélik egyidejűleg ezt a nyelvet, és emiatt is változik.

- Tesznek hozzá, elvesznek belőle…

– Igen, a magyar kultúra is hozzátesz meg elvesz, szoktuk mondani, ha valaki még nem tudja annyira nagyon jól az angol nyelvet, akkor ő valójában egy hunglish nyelvet beszél, tehát magyar gondolkodásmóddal, magyar nyelvszerkesztéssel fejezi ki magát angolul…

A kis muzsikás együttes vidámabbá tette a rendezvényt, emelték a hangulatot, oldottabb lett. Éppen csomagolnak, sietnek haza, Tatabányára.

– Mi fűzi önöket a Duna Nyelviskolához? – kérdezem a vezetőtől, Füstös Jánostól, aki a tatabányai Kiáltó Szó Gyülekezet pásztora is egy személyben.

– Jakab Attilát már jó ideje ismerjük, ő is volt nálunk, Tatabányán, többször is, ugyanis bennünket bizonyos amerikai kapcsolatok fűznek hozzá. Jöttek olyan vendégek, akiket ő hozott hozzánk, és mivel abban az időben nem volt a gyülekezetünkben angol tolmács, ő vállalta ezt, önzetlenül. Így mi ezt viszonozzuk. Nemcsak a gyülekezeten belül játszunk, voltunk tavaly nyáron egy táborában, amit egy keresztény koncerttel nyitottunk meg. Zongorán Chmelik Áron játszik, a fiam, Füstös Áron pedig a dobos. Mi nem várunk anyagi juttatást, ez hozzátartozik a keresztény szolgálatunkhoz, Isten áldásaként fogadjuk el a lehetőséget. A gyermekeinket is úgy fogadtuk el, mint Isten áldását, öt gyerekkel áldott meg bennünket, közülük négyen egyetemisták…

– Kiegyensúlyozott embernek látszik, öt gyermek apjaként is!

– Igen, igen. Nekünk a gyermek nem nyűg. A feleségem tizenöt éven keresztül otthon volt velük. Nem volt könnyű! Ugyanis nem voltak nagymamák, nagypapák a közelünkben, de, hála Istennek, a gyerekek már felnőttek, a feleségem pedig ismét főállásban dolgozik…

–Ha jól számolom, akkor két kerek dátum is kötődik Jakab Attilához: 25 évvel ezelőtt kezdte meg Újpesten az angol nyelvoktatást és 10 éves a Duna Nyelviskola. Egészen más egy iskolai katedrán állni, mint egy saját iskolát alapítani és vezetni-működtetni – vetem föl.

– Főállásban nyolc évig dolgoztam a Belvárosban az egyik legnagyobb nyelviskolánál, az Euro Nyelviskolánál – idézi fel a kezdeteket Jakab Attila –, vezető tanárként dolgoztam. Ott tanultam meg, hogyan kell nyelviskolát létesíteni. Annak alapján hoztam létre Újpesten a nyelviskolát. Eleinte Angol Nyelvklubként működtünk a Káposztásmegyeri Közösségi Házban, ott nem kellett bérleti díjat fizetni, egy évig teljesen ingyen tanítottunk, majd második évtől kértünk 100 forintot  egy óráért. Körülbelül hét-nyolc évig 200 forintért tartottunk angolórát, amiből a különböző iskolákban a Diákönkormányzatnak adományoztunk évente többször is pénzt. Végül a Káposztásmegyeri Közösségi Házból eljöttünk, a Könyves Kálmán Gimnáziumban kaptunk négy termet. De amikor kialakultak Magyarországon a tankerületek, akkor már az iskolák nem adtak ki nekünk kedvezményesen termet, ezért kénytelenek voltunk nyelviskolává alakulni.

– És hogyan kell nyelviskolává alakulni?

– Nekem már határozott elképzelésem volt a strukturális felépítésről. Huszonöt évvel ezelőtt, amikor elkezdtem angol nyelvtanfolyamot szervezni Újpesten, már akkor elég sok amerikai tanárral volt kapcsolatom. Velük a főiskolán ismerkedtem meg, elvégeztem ugyanis egy olyan amerikai missziós főiskolát, ami itt, Magyarországon működik, ahol a tanárok nyolcvan százaléka amerikai volt, főleg lelkészek és misszionáriusok. Ők amerikai stílusban tanítanak, sokkal lazábban, kevesebb mennyiségű anyagot adnak le egy órán, és egészen másképpen állnak a gyerekekhez, mint mi, magyarok. Szívesen jöttek és segítettek.

– Ahhoz, hogy valaki jól tanítson, előbb el kell sajátítania az angol nyelvet, magas fokon.

– Én voltam kint többször külföldön, az egyetemi évek alatt volt lehetőségem ösztöndíjjal egy évig kint tanulni Angliában, és ott is sikerült kapcsolatokat kialakítani. Onnan is szoktak érkezni csoportok nyaranta; segítenek az angol táborban. Az elmúlt huszonöt évben minden nyáron szerveztem itt Újpesten angol tábort, ahol a tanárok kilencven százaléka külföldi. Tavaly olyan szerencsénk volt, hogy a Texasi Keresztény Egyetem öt tanárt küldött ide két hétre. Minden nap foglalkoztak a gyerekekkel. Az újpesti Benkő István Református Általános Iskola és Gimnáziumban béreltem helyet két hétre, és 119 gyerek vett részt ebben az angol táborban.

– Sosem ingott meg?

– Szívvel-lélekkel csinálom ezt a nyelviskolát, örömmel, nagyon pozitívan állok a diákokhoz; úgy érzem, hogy Isten erre hívott el. Nagyon sok olyan hallgatóval találkoztam, aki önbizalom nélkül érkezett. Volt olyan, aki úgy érezte, hogy ő nem képes nyelvet tanulni, és végül sikerült neki levizsgáznia. Több olyan diákunk volt, aki logopédushoz járt, mert úgy érezte, hogy diszlexiás. Nem fogadtam el azt, hogy a diszlexia akadálya lehet egy nyelv megtanulásának! Volt úgy, hogy egy-két vagy öt év alatt sikerült megtanítani őket!

– Nemcsak fiatalokkal találkoztam itt. Hány éves volt a legidősebb?

– Minden korosztály nyelviskolája vagyunk! Közel ötven diák jár ide hatéves kortól, de tanulnak korábban született hölgyek-urak. A legidősebb "diák" egy professzor volt, nyolcvanöt éves; a legjobb diák pedig egy nyolcvanéves hölgy. Ők mindig követelték, hogy kérdezzük ki a szavakat. Ők megtanulták, nem úgy, mint a fiatalok! A professzor úr gyerekei az Egyesült Államokban élnek, akiket rendszeresen meglátogatott, ezért tanult. Az idős hölgy pedig nagyon szeretett utazni, főként angol nyelvterületre.

– Tehát ebből az a tanulság, hogy az ember, amíg él, addig mindig előre néz?

– Alighanem… És mindig tanul az ember, ahogy mondják. A tanár is! Tanárnak lenni pedig több, mint munka, ez hivatás! Ezzel az eszmével hoztam létre a Duna Nyelviskolát. A célunk, hogy motiváljuk, hasznos tudást adjunk a diákjainknak; érezzék úgy a tanfolyamunk végén: egy lépéssel közelebb kerültek a céljaikhoz!

Vennes Aranka