ANTALL JÓZSEF 1315 NAPJA

Prof. Dr. Marinovich Endre, 1991 és '94 között Antall József kabinetfőnöke volt. Szinte mindenhová elkísérte a néhai miniszterelnököt, akinek különös kötődése volt 1956-hoz. Ugyanis annakidején az Eötvös József Gimnázium tanára volt és a forradalmi bizottság elnöke. Részt vett a Független Kisgazdapárt Semmelweis utcai székházának visszafoglalásában, majd pedig a kormánynak - Tildy Zoltán államminiszternek és Kovács Béla földművelésügyi miniszternek - dolgozott.

NYUGATON TÉVÉN NÉZTÉK HARCUNKAT

      - Antall József az első szabadon választott kormány miniszterelnöke már súlyos betegen, de részt vett az 1990. október 23-i ünnepségen. Onnan ment egyenest a kórházba. Miként lehetséges, hogy saját egészségénél is fontosabb volt ez az évforduló? - kérdezem Marinovich Endrétől, aki 2014-től a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgató-helyettese.

- Igen, mivel Antall József 1956 októberében az események részese volt, emiatt miniszterelnökként, politikusként számos alkalommal megemlékezett a forradalomról és szabadságharcról. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nemcsak munkatársa, hanem tanítványa is lehettem, méghozzá 1956 októberében is, tehát rendkívül sok közös emlékünk fűződik ehhez a nevezetes naphoz is. Tanárként mindig foglalkozott azzal, hogy a tanítványait naprakészen tartsa a politikai eseményeket illetően is, mind a nemzetközi, mind pedig az itthoni vonalat követve. Mindazokat a témákat, amiket az újságokban csak kevéssé sikerült olvasni. Azon a napon - kedd volt -, szép, koraőszi napsütés volt, gyülekeztünk az osztályban, harmadikosok voltunk. Ahogy az órakezdések előtt lenni szokott, mindig a diákok arról beszélgettek, kinek milyen színházi vagy mozi élménye volt. Az egyik osztálytársunk, Hámori Andris elmondta, hogy előző nap a bátyja, aki műszaki egyetemi hallgató volt, részt vett a műegyetemisták nagygyűlésén, október 22-én este, az egyetem épületében, és hogy milyen követeléseket fogalmaztak meg. Bennünket különösen egyik fogott meg: a Kossuth-címernek a visszaállítása. Úgy gondoltuk, hogy érdemes a tettek mezejére lépni. Akkortájt az osztálytermek kötelező dekorációja volt a Rákosi-címer, a vörös csillaggal, sarló-kalapáccsal, fénynyalábokkal, tehát egy tipikus ilyen rákosista képződmény, ami fönt függött az osztálynak a falán. A nagyszünetben az egyik osztálytársunk leemelte ezt a falról. A képnek a hátulja, barna csomagolópapírral volt beragasztva. A legügyesebb fiú, összeadott színes ceruzákkal emlékezetből, fölrajzolta a Kossuth-címert erre a bizonyos hátlapra, és a falra akasztotta.

      - De honnan ismerték a Kossuth-címert, hiszen aligha tanították?

- Azért volt emléke bennünk, hiszen csak 1949-ben törölték el. Nyolc-kilenc éves gyerekekként még az emlékükben élt, tulajdonképpen a pénzek egy részén is még ott volt, hiszen lassan cserélték le. A nagyszünet után kezdődött a történelem óra, amit Antall József tartott. Bevezetésként elmondta, hogy mi minden történt előző nap, hogy követelik a Kossuth-címer visszaállítását. Erre az osztály egy emberként felmutatott a falra. Ez annyira emlékezetes volt, hogy még miniszterelnökként is sokszor beszélt erről.

       - Mint volt tanítványát kereste meg Antall József a rendszerváltozáskor?

- Olyan egyéniség volt, aki folyamatosan tartotta a kapcsolatot volt diákjai többségével, s mi ővele. Nemcsak az érettségi találkozókon láttuk egymást, hanem gyakori osztálytalálkozókon. Néha összefutottunk az utcán, és akkor is beszélgettünk. Amikor miniszterelnök lett, természetesen köszöntöttem őt, bár külföldön dolgoztam, kereskedelmi titkárként egy görögországi kereskedelmi kirendeltségen, onnan írtam. Lejáróban volt az ottani munka, és így adódott, hogy a munkatársa lehettem. Mindössze nyolc év korkülönbség volt közöttünk, s ennek a generációnak életre szóló meghatározó élménye a forradalom és a szabadságharc. Nem véletlen, hogy az új Országgyűlés, első törvényként alkotta meg az 1990-es XXVIII. törvényt 1956-ról, és arról, hogy önmagát a forradalom következetes folytatójának tekinti. Antall, miniszterelnöksége idején, sajnos csak négy 1956. október 23-át élt meg. Az élet különleges ajándékának tartotta, hogy ötvenhat csodálatos őszét szabadon ünnepelhettük. Október 23-án tudatosan döntött úgy, hogy az ünnepségeket részvételével is megerősítve tartja meg, és utána vonult kórházba. Tehát megtartotta megemlékező beszédét a Parlamentben, majd a 301-es parcellában, ezután vonult a kórházba. És a taxisblokád két nappal később, október 25-én következett be.

       - Antall József tudatában volt annak, hogy milyen súlyos beteg. Hogyan élte meg ezt a három napot?

- Tudni kell, hogy már nem jelenlétében és nem az ő tudtával a rendkívüli kevés tapasztalattal rendelkező kormányzati emberek elkövettek olyan kommunikációs hibát, ami feszült helyzetet teremtett; s amit azután az akkori, igen erős ellenzék - ami hatalomra tört - kihasznált. Ezzel magyarázható, ami történt. A műtét utáni első napon még nem volt tudatánál, de a második és harmadik napon bekapcsolódott a tárgyalásokba. A betegágyából instruálta a kormánytagokat, ami azt eredményezte, hogy három nap után úgy-ahogy békésen oldódott meg ez a rendkívül erős, robbanásveszélyes konfliktushelyzet. Mindez Antall kompromisszum-készségének, tárgyalási tudásának köszönhető, és annak, hogy a kellő pillanatban - még ha nem is a helyszínen - , de át tudta venni a vezetést. Talán nem ide tartozik, de megemlítendő, hogy nagy népszerűséget szerzett magának az úgynevezett pizsamás interjúval is, amikor az ország láthatta, hogy a miniszterelnök bár esendő, és éppen úgy beteg lehet, mint bárki más, kezében tartja a dolgokat, és felelős döntéseket tud hozni.

       - Hogyan zajlottak a további '56-ok?

- 1991 azért nevezetes dátum, mert az első olyan év volt, hogy nem voltak már idegen csapatok az országban. Lehetett mondani, hogy első alkalommal ünnepelte az ország teljesen szabadon október 23-át. Emelkedett ünnepség volt, minden zavar nélkül, hatalmas beszédet tartott Antall az operaházi díszünnepségen, előtte való napon a hagyományoknak megfelelő megemlékezés volt a Műszaki Egyetemen, de a 301-es parcellánál is. Talán két gondolatot érdemes kiemelni az '56-os beszédekből. Az egyik az, hogy nagyon-nagy felelősség 1956-ról szólni, hiszen egy ilyen esemény az ország életében annyira meghatározó, hogy csak gondosan megválogatott szavakkal és megfelelő stílusban szabad ezekről a napokról megemlékezni. A másik, amit többször is hangsúlyozott, a nyugati világnak az akkori reakciója, ami többfajta módon mutatkozott meg. Például abban, hogy az akkori, úgynevezett baloldali vagy kommunistának is részben nevezhető nyugat-európai értelmiség számára egy olyan sokkhatást jelentett a szovjet támadás, hogy igen sokan akkor erőteljesen meghasonlottak. Talán elég a sokak által ismert Albert Camus-féle idézetet hozni...

       - ..."A magyarok vére"...

- ...Tökéletesen megmondja, hogy ez a kis ország többet tett akkor egész Európáért, mint sokan mások. De lehet említeni egy másik Nobel-díjas írót, Doris Lessinget, aki az angol kommunista párt tagjaként volt az Angol Írószövetség tagja, és ilyen minőségben fordultak a Szovjet Írószövetséghez, hogy interveniáljanak a magyarok érdekében. Miután semmi választ nem kaptak, csalódottá vált, és ő is kilépett a pártból. De többekről lehet beszélni, mind francia, brit, német értelmiségi körökből. Amit meg szokott említeni mindig Antall, az is nagyon jó, hogy nyugat-európai politikustársai, akikkel találkozott, ugyanúgy fiatalemberek voltak 1956-ban, mint ő, tehát már gondolkodó fejjel tudták az eseményeket átélni, és visszaemlékezve kölcsönösen tudták az emlékeket fel is idézni. Még egy érdekes momentum: 1956 volt az az első fegyveres konfliktus, amelyet Nyugat-Európában, televízión keresztül, szinte élő, egyenes adásban vagy legalábbis némi késéssel közvetítettek. Tehát saját békés körülményeik között láthatták, hogy miként történik a magyar szabadság eltiprása a szovjet tankok által. Antall ezt is mindig fontos szempontként hangsúlyozta. Tehát így zajlott le 1992. Sajnos zűrzavarokkal erősen terhelt eseménysorozat volt. Az egyik az a vita, amely a dunai vízlépcső körül kibontakozott Magyarország és Csehszlovákia, a későbbi - a már éppen alakulófélben lévő Szlovákia között. Azokra a napokra időzítették Szlovákiában a Duna elterelését, ugyanis október 21-én lezárták a Dunát.

       - És egyoldalúan elterelték.

- Új vízműcsatornába terelték. Ez hosszú-hosszú időn keresztül nagyon nehézzé tette a két ország közötti kapcsolatok rendezését. A másik, ugyancsak nagyon nehéz esemény volt az a bizonyos fordulat, hogy a Kossuth térre tervezett Göncz Árpád-beszédet kifütyülték. Ez utólag nehezen beazonosítható módon történt, minden bizonnyal azok a csalódott 1956-osok, akik Göncz Árpádnak korábbi bajtársai voltak, azok kívántak valamilyen módon szóhoz jutni, és miután ezt a lehetőséget nem kapták meg, mert egykori '56-os bajtársuk nem volt segítségükre, ezt a módszert választották. Ennek következtében a köztársasági elnök nem mondta el a beszédét, hanem visszavonult, és ezt azután értelem szerint a politikai ellenzék ismét erősen felhasználta, és mindenfajta fasiszta provokációról meg egyéb ehhez hasonló dologról beszélt. Nehéz időszak volt, olyan szempontból is, hogy október 23-i operai díszelőadáson Göncz Árpád már nem jelent meg. Hosszas vizsgálatok  következtek, hogy miként történhetett ez? Mindenesetre a hiba kiküszöbölhető lett volna, hogyha akkor Göncz Árpád megszólal, hiszen olyan erősítő berendezések voltak a téren, hogy túl tudták volna harsogni azt a füttykoncertet. Ez bizony erőteljesen a politikai ellenzék malmára hajtotta a vizet. 1993. október 23-án Antall József kórházban volt, mégpedig Németországban, Kölnben. De hogy szóljon az ország népéhez, rádióüzenetet küldött október 23-án reggel, amit a Kossuth Rádió közvetített, és többször megismételt. Nehezen élte meg, mert ez volt az egyetlen október 23-a, amit az országon kívül töltött, és ráadásul nem tudott megfelelő módon megemlékezni arról.

      - Ön hogyan vitte tovább Antall József gondolatait, hozzátéve a sajátjait, amikor 1956-ról volt szó?

- Abban a megtiszteltetésben volt több alkalommal részem, hogy különböző 1956-os rendezvényeken megszólalhattam, felkértek, csaknem mindig idéztem Antallt, emlékeztem az ő szerepére, és úgy véltem, hogy ennek a gondolatkörnek kell valóban teret adni. Idéztem azokat a gondolatokat, amikről az előbb szóltam, tehát a nyugat-európai értelmiségnek ezt a bizonyos fordulatát, Antall szavaival élve, hogy 1956 után nem lehetett többé szalonkommunistának lenni Nyugat-Európában, mert megnyilvánult a kommunizmus igazi, valódi arca, amit a szovjet tankok lánctalpai képviseltek Magyarországon. Ezenkívül ezeket a gondolatokat megpróbáltam Antallról írott könyvemben és különböző más egyéb írásokban is elhelyezni.

       - Most a VERITAS Történetkutató Intézet főigazgató-helyetteseként hogyan készül a 65. évfordulóra?

- Természetesen ez egy olyan időpont, amikor ismételten mind az intézetnek, mind az intézet munkatársainak meg kell szólalni. Már most is számos felkérést kaptak, hiszen minden település, minden szervezet szeretne megemlékezni. Intézetünknek az a nagy terve, hogy október 23-a előtt egy nagy, központi konferenciát rendezünk, megpróbáljuk összefogni az 1956-os szervezeteket is ebben az ügyben. Dr. Boross Péter nyugalmazott miniszterelnök úr - önmaga is '56-os - támogatja és elősegíti ezt. A központi konferenciát az Országház felsőházi termében szeretnénk megrendezni, 2021. október 21-én. Ez a VERITAS egyik fontos célkitűzése.

Vennes Aranka