FORRADALMUNK AKKOR IS GYŐZÖTT, HA ELVESZETT

Raffay Ernő történész az Antall-kormány idején a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkáraként dolgozott. 1989-90 fordulóján sok volt '56-os emigráns hazatért, hogy segítse, támogassa a nehéz helyzetben lévő, rendszerváltó kormányt - közéleti szerepvállalással. Ám az igényüket csak nagyon kevesen tudták érvényesíteni.

      - Volt-e olyan szervezet vagy minisztérium, amelyik foglalkozott az ötvenhatosokkal? Mivel forradalomról és szabadságharcról beszélünk, ez lehetett volna a honvédelmi tárca is...

- Ez még most, 2021-ben is nagyon fontos kérdés! Lehetett volna, de... Ha jól emlékszem, Belgiumból jött egy ötvenhatos. Jelentkezett a Honvédelmi Minisztériumban azzal, hogy ő a belga hadseregben igen magas beosztású, kiképzéssel foglalkozó főtiszt volt, s a modern kiképzési formákat nagyon értette, szerette volna ezeket átadni. Für Lajos miniszter keményen elutasította! Azzal érvelt, hogy a mellénk állt tábornokokat esetleg megsértjük! Végzetes hiba volt! Elmaradt a rendszerváltozás a katonai területen, ami rémes következményekkel járt! A kormányzatban és a parlamentben volt jó szándék, hiszen az új, szabadon választott parlament, amelynek magam is a tagja voltam, az első szavazásunkkor az '56-os ellenforradalmat forradalomnak nyilvánította! Ez mind a mai napig törvény! Tehát nem lehet tagadni! Mint ahogy azt egyes baloldali emberek ellenforradalomnak merik nevezni.
Egyszer a Miniszterelnökségtől fölhívott egy magas beosztású úr. Azt mondta, hogy a miniszterelnök úr úgy döntött: nekem, mint honvédelmi államtitkárnak, végig kell járnom a fél országot, mert a számukra alapított emlékérmet ki kell osztani - a köztársasági elnök nevében. Mondtam, hogy él még a köztársasági elnök, Göncz Árpád. Azt a választ kaptam, hogy az egykori forradalmárok-szabadságharcosok úgy döntöttek egymás közt, hogy nem hajlandók átvenni Göncz Árpádtól az emlékérmet. Hétvégeken, hétközben jártam a megyeszékhelyeket, és átadtam az érmeket. Az '56-osokkal való kapcsolattartással dr. Boross Péter - akkor miniszterelnökségi politikai államtitkár - volt megbízva. Ő sok jót tett, nagyszerű embernek tartottam, ma is annak tartom! Egyszer mondta egy ülésen, ott voltam, hallottam, hogy most már huszonvalahány ötvenhatos szervezet van. Kétségtelenül nehéz velük kapcsolatot tartani, mert egymást ki nem állhatják, szidják. Ezzel én is nagyon sokszor találkoztam, ilyen emlékérem átadáskor.

       - Azt látták azok, akik figyelemmel kísérték a rendszerváltozást, hogy mindenhol hatalmas feladatok vártak a kormányzatra, versenyt futottak az idővel. Hiszen egy teljesen új politikai-, gazdasági- és jogrendszert kellett kiépíteni. Tulajdonképpen nem jutott elég energia és figyelem az '56-osokra. De ezek szerint emberi tényezők is okozták azt, hogy ők nem jutottak vezető szerephez?

- Részben emberi tényezők, részben pedig hivatalosnak mondható tényezők. Én úgy láttam akkor, és most is úgy látom, hogy nem vette őket senki komolyan - sem pozícionálisan, sem szakmai értelemben - a kormányzat vezetői részéről. Szép beszédek voltak, más nem. Én az ötvenhatosok emberi tényezőiről nem szívesen mondanék rosszat, mert én rosszat nem tapasztaltam. Azonkívül, hogy egymással ellenségeskedtek, sokszor szóba sem álltak, de ez emberileg teljesen érthető. Egyrészt azért, mert magyarok vagyunk; másrészt, mert 89-90-es ellentéteiket visszavetítették '56-ra. Mert az egyik Maléternek volt a híve, a másik pedig Nagy Imrének, és így tovább.

Ezen túlmenően emberileg rosszat nem tudok róluk mondani, jószándékot viszont igen! Az biztos, hogy Antall József, amikor még csak kijelölt miniszterelnök volt, megkötötte a kompromisszumot az SZDSZ-szel, hogy Göncz Árpád SZDSZ-tag legyen a köztársasági elnök, ez sok ötvenhatosnál kiütötte a biztosítékot. Ugyanakkor emlékszem arra, hogy amikor Göncz elnök úr beiktatása volt a Parlament előtt, ott álltunk - a kormány, a tábornoki kar és a nagy tömeg, hiszen tulajdonképpen soha nem volt normális köztársasági elnöki beiktatás Magyarországon -, akkor a tömegből kikiabált valaki: "Árpi, gyere ide!" Mindegyikünk meglepetésére, ő odament, és kezet fogtak vele. Tehát sokan szerették. Egyébként én Göncz Árpádról - amikor már nem SZDSZ-fogolyként működött - emberileg sok jót is el tudok mondani. Még akkor is, ha ez némelyeknek nem tetszik. Amikor már nem volt köztársasági elnök, csak egy kis irodája volt a Parlamentben, saját ügyemben is nagy adag emberséget tapasztaltam nála. De ha a köztársasági elnöki tevékenységét nézzük, akkor az Antall Józseffel való vitájában én egyértelműen a néhai miniszterelnöknek adok igazat.

       - Ön politikai államtitkárként tudott-e valamit tenni az ötvenhatosokért?

- Személyes ügyek voltak, amiben sikerült egyiknek-másiknak segíteni, kollektíve nem. Egy kormányban mindenkinek megvan a felelőssége. Ez nem tartozott az általam felügyelt területek közé. Visszatérve: az ötvenhatosok pozícionális háttérbe szorítása - nagyon kicsi mértékben - képzetlenség következménye. Nagyon egyszerű embereket nem lehet pozícióba helyezni! De a tapasztalataik - politikai szempontból - iránymutatóak lehettek volna!
Na, de voltak az '56-osok között nagyon széles látókörű, nagyon komoly gondolkodású emberek, 55 és 70 közötti férfiak és nők! Most nemcsak Wittner Máriára, a szegedi Fejér Dénesre és Regéczy-Nagy Lászlóra gondolok; volt ott még több tucat ilyen ember, akiket nem hoztak helyzetbe! Ez nem a volt forradalmárok, szabadságharcosok hibája, hanem az akkori kormányzaté! Az ő eltökéltségüket, benyomásaikat, élményeiket, antikommunizmusukat nem vették figyelembe, legtöbb esetben még a véleményüket sem hallgatták meg, sem a politikai, sem a szakmai véleményüket! Mondok egy példát. Egyszer voltam Párizsban. Volt ott jónéhány idős ötvenhatos barátom, akik kapcsolatba kerültek a francia titkosszolgálatokkal. Érthető, hiszen informálódott róluk a francia kormány. Panaszkodtak, hogy itthon viszont senki meg nem kérdezi, meg nem hallgatja őket.
Az is közrejátszott, amit ön mondott, hogy egy nagy kavarodás volt a váltáskor. Bementük a minisztériumokba, miniszterek, államtitkárok, és azt sem tudtuk, hol az irodánk, mi hol van. Az alapokról kellett kezdeni. Én egy vidéki egyetemi docens voltam, bementem abba a hatalmas épületbe, a Honvédelmi Minisztériumba. Csak annyit tudtam, hogy az egyik felső emeleten szovjet tisztek vannak. Engedéllyel lehet csak bemenni. Egyszerre kellett átvenni a tárca vezetését, átvenni a főbb feladatokat. Megtörtént az átadás-átvétel. De a kommunista mindig hazudik; akkor is, ha átad, akkor is ha átvesz. Mindent meg kellet tanulni. Az ötvenhatosok ügye csak a sokadik lett a sorban. Mással voltunk elfoglalva.
A külügy megcsinálta a maga tragikusan elhibázott amerika-atlantista külpolitikáját, Jeszenszky Géza vezetésével. Akkor meg lehetett magyarázni, hogy miért csatlakozzunk a Nyugathoz. Csatlakoztunk, de csak olyan értelemben, hogy a nyugati termelő tőke kizsákmányoltjai lettünk! Mi az én következtetésem? Hogy a rendszerváltozásban veszítettünk. Amit nyertünk, a szabadságot, azt mi oldottuk meg a Szovjetunió segítségével. Olyan értelemben, hogy a Szovjetunió összeomlott, megadta magát. Gorbacsov megadta magát. A világtörténelemben ez az első nagyhatalom, amelyik katonailag megadta magát. Ez a glasznoszty és a peresztrojka története. A Nyugattól semmit nem kaptunk, csak az ostoba, elavult, primitív, kizsákmányolásra vezető eszmerendszert; aminek szervezett megvalósulása az Európai Unió és a NATO. S ebben a nagy történetben az '56-osok elvesztek.

      - Nagyon elterjedt az a nézet, hogy 1956 a rendszerváltozás előkészítésének is tekinthető. Tudom, a történészek nem kedvelik a múlt idejű feltételes módot. De Jean Paul Sartre, francia író, politikai aktivista szerint minden forradalom kudarcra van ítélve; ha győz, akkor is, mert elvész az eszmeisége. '56-tal is ez történt volna?

- Én ezt pont fordítva fogalmaznám meg. Ötvenhat akkor is győzött, ha katonailag vereséget szenvedett, és széttapostak bennünket. Sartre-nak igaza volt, bár nélküle is lehet tudni, hogy 1956 forradalom volt - 1990-ben fölkiáltással megszavaztuk - nem népfelkelés. Igaz, nagy dolog volt, amit Pozsgay Imre így kimondott. Nagyon becsülöm érte, ő kellett volna legyen az első köztársasági elnök. Vagy a második, vagy a harmadik, vagy a negyedik. De egyetlen bátor kormányunk sem volt, aki ezt megtette volna, mert ő kritikai személyiség volt!

Tehát a forradalom csak katonailag bukott el, de óriásit tett hozzá a kommunizmus letűnéséhez. Amikor Oroszországból Szovjetunió lett 1917-ben, akkor a bolsevisták győztek. De voltak a mensevikek és az eszerek - utóbbiak az oroszországi Szociálforradalmár Párt tagjai. Ők Nyugatra menekültek, és 1956-ban az eszer meg a mensevik párt ott még működött. Ők azt mondták, hogy nem a nagy októberi forradalom volt szocialista, hanem a világban, '56-ban, Magyarországon volt az első igazi szocialista forradalom! Akadtak ilyen elméletek is!

Volt egy olyan álláspont is, hogy a függetlenséget akartuk kivívni. A magyarok mindig a függetlenséggel vannak elfoglalva, ami nem a magyarok hibája; hanem, hogy állandóan megszállnak bennünket. Tehát megfordítom a mondatot: a forradalmunk akkor is győzött, hogyha elveszett, de az eszme nem. Ez pont olyan, mint amit a Szent Biblia mond: aki megtartja életét, elveszti azt; de aki elveszti életét, megtartja azt. Akkor elveszett sok-sok élet, viszont 1990-ben támadt fel az az élet, amit ötvenhat készített elő.

Vennes Aranka