HÁROMEZER HANGVERSENY

Zergekürt, görbekürt, csákány, zurna, lant, basszus lant, úd, koboz, vihuela, szimfónia, rebek, fidel, középkori hárfa, tökhegedű, viola da gamba – ki gondolná, hogy ilyen gazdag a középkori hangszer-kincsünk! Az 1981-ben alapított Kecskés Együttes tagjai gyakorta megszólaltatják ezeket hangversenyeiken. Viszont eléggé egyedi eset, hogy 1997-ben, Bécsben, a Schubert-Saal koncertteremben közel egyórányi ráadás után engedte el őket a közönség!

L. KECSKÉS ANDRÁS MAGYAR ÖRÖKSÉGE

L. Kecskés Andrást és együttesét Buda Ferenc, a Nemzet Művésze, Kossuth- és József Attila-díjas költő terjesztette fel Magyar Örökség-díjra. A díjat 2023. december 16-án vették át a Károli Gáspár Református Egyetemen megtartott ünnepségen. Adva volt tehát a kérdésem, de ő mégis a legfrissebb hírrel kezdte a beszélgetést:

– Püski István korábban megkért, hogy írjak könyvet a magyar zenetörténetéről, amely többezer oldalnyi, hat kötetesre tervezett munka. Két évtizede dolgozom a magyar zene regényes történetén. Úgy határoztam, hogy nem tudományos, hanem olvasmányos, ismeretterjesztő stílusban írom meg, hogy minél több embert gyarapíthasson. De, mielőtt eltelnék önmagammal, elmondom: olvastam valahol, hogy volt egy francia szerzetes, aki negyvenkötetes sorozatot írt az egyházról! Ezer oldalakat, negyven kötetben! S az egészet latinul!

– Igen, de te a zenéről írsz! S már fiatalon kezdtél dokumentumokat gyűjtögetni a magyar zenéről!

– Elárulom, hogy ez nagyon-nagyon tudatos volt. Bárhova mentem: Európába, Kínába, Ausztráliába, Egyesült Államokba, Cambridge-be, Oxfordba, az első dolgom mindig az volt, hogy ellátogattam könyvtárakba. S ha csak egy icipici magyar vonatkozású zenei adatot találtam, azonnal lefényképeztettem. Úgyhogy általában a fellépéseim honoráriumainak a zöme erre került. Most lesz körülbelül a háromezredik hangversenyem, és ha jól meggondolom, tetemes összeget tehet ki, amennyi a gyűjtögetésre ment. Mindezek alapján elkészült már három kötet, amelyek a Püski Kiadónál megvásárolhatók. A negyedik és az ötödik kötet már a nyomdai előkészítés állapotában van. Úgy izgulok, milyenek lesznek?! Átléptem a nyolcvanéves küszöböt, éspedig ép elmével. Nagy hálát kell adni az Istennek!

– Könyvírásról beszélgetünk, miközben zenéről akartalak kérdezni. Hogyan lett a muzsika az élethivatásod?

– Ez nagyon egyszerű dolog. Édesapám szabadkai. Érdekes, hogy arról a tájról nagyon sok jó zenész jött. Érdemes lenne esetleg egy pár vastagabb könyvet írni az ottani zenei életről. Nem beszélve arról, hogy ott három-négy nyelvet azonnal tudtak, szerbül, horvátul, magyarul, németül, tehát az egy nagy kohója volt a népeknek. Apám orvos volt, és mégis hét nyelvet beszélt. Itthon ez eltűnt, évtiedekig olyan oktatási szisztéma volt, hogy nem lehetett jól megtanulni egy nyelvet. Ez nagyon nagy kár. Egy zenésznek, aki nemzetközi szintéren jelen akar lenni, több nyelvet kell ismernie. Én pontosan tudom. Odakinn, Bécsben, milyen jó volt, hogy tudtunk egy kicsit németül, angolul, franciául, mert mindenféle társaság volt ott. Egy osztrák régizenei együttes, a Clemencic Consort tagjaként azt is elértem, hogy ajánlásomra több magyar vonatkozású hanglemezt is felvettek. Tanító mestereim Bécsben: Joseph Mertin, Karl Scheit, René Clemencic és Veronika Gutmann voltak.

– Hogy kerültél Bécsbe?

– Megtudtam, hogy lesz felvételi a bécsi zeneművészeti főiskolán klasszikus gitárból, 1970-ben. Vittem a lantomat is, természetesen. De nem volt annyi pénzem, hogy vegyek 100 dollárt – ennyi volt az egyéni kiutazóknak engedélyezett keret –, hanem csak 40 dollárra futotta. Ezért egy napokra mentem. Délelőtt volt a főiskolán a felvételi, azonnal fölvettek, mindjárt harmadik évfolyamra. Mert mi, magyarok, akik a Kodály-módszeren nevelkedtünk, különlegesen felkészültek voltunk. Ezért nagy hálával tartozunk a mesternek! Délután pedig bejelentkeztem két régizenei együtteshez. Mind a két helyre felvettek azonnal. Ezáltal nekem minden héten volt hangversenyem külföldön: Ausztráliában, az Egyesült Államokban. Viszont itthon az Interkoncert állandóan be kellett szerezzen nekem átutazó vízumokat… Az autóbusz hat órakor indult Bécsbe, tízre már hallgattam az órát, utána az akadémián voltam, délután próbáltam, és az esti hatos busszal jöttem is haza. De sokszor maradnom kellett, így odakinn béreltem egy kis szobát. Az osztrák külhoni rendőrség minden héten ellenőrzött, hogy tényleg van-e tartózkodási engedélyem. Azonban ezer szállal kötődtem és jöttem is haza, mert hiszen aztán családom lett, és itthon szintén száznál több hangversenyem volt egy évben.

– Miért éppen a régizene, a régi magyar zene vonzott?

– Európai viszonylatban is a magyar történelmi zene ezer szállal kapcsolódott a gregoriánhoz, a középkori zenéhez, Tinódi Lantos Sebestyénhez, francia meg német zsoltárokhoz. Négyszólamúak, hatszólamúak is, tehát fantasztikus európai begyűrűzés történt, édes zenei áramlat jött be mindig hozzánk. Nem volt véletlen, hogy Rajeczky Benjáminék micsoda könyveket adhattak ki itthon! Mi mindig is szorosan kötődtünk a Nyugathoz.

– Hogyan tudtál mindemellett itthon is gyűjteni, kutatni?

– Szentendrére kerültünk, mert nagyon véletlenül, potom összegért meg tudtunk venni egy szép fél házat, udvarral, mindennel, ami számunkra igen üdvös volt. Az asszonykám, Pastinszky Krisztina művészettörténész és magyar tanári végzettséggel "könyves" volt, a szovjetek távozta után antikváriumot nyitottunk. Az élet Isten segedelmével gyakran úgy hozta, hogy ami zenei dolog az antikváriumba bejött, azt azonnal vagy lefényképeztem, vagy félreraktam, tehát onnan is gyarapodtunk. Feleségemnek is megvolt és nekem is megvan a "becsüs és antiquarius" képzettségünk a Széchenyi Könyvtár tanfolyamának záróvizsgájával. Szinte felfoghatatlan csodák sorozata volt kurta életemben; s csak most, 80 éven túl jövök rá, miként segítették művészpályám minden pillanatát az égi hatalmak a történelmi muzsika előadásának és kutatásának e rögös útján. Amikor bekövetkezett a rendszerváltás Szentendrén, párttitkára lettem a KDNP-nek. Hetven KDNP-tagom volt, akik tényleg meggyőződésből hittek a változásban. Gyűjtöttük a szavazócédulákat a többieknek is a konzervatív oldalon.

– Ezért törték le rendszeresen a piros-fehér-zöld zászlót a házatokról?

– Az semmi, a zászlóletörés. Hajnali hatkor többször dobtak be az ablakon keresztül féltéglákat, és a négy-öt éves gyermekem feje mellett landolt a féltégla, meg a mozgássérült asszonykámtól fél méterre. Aztán betörték többször utcakővel az antikváriumunkat. Viszont az antikvárium-ablakra tudtunk tenni egy olyan átlátszó fóliát, amely nem engedte az ablakot teljesen betörni, nem tudtak meglopni vagy más kellemetlenséget okozni. Ezt sokszor átéltük.

– Mi lehetett ezeknek a támadásoknak az oka?

– Ha az ember valahol valamit megpróbál jól csinálni – hangsúlyozom, hogy próbál, nem biztos, hogy az lesz belőle. Indítottam egy kereszténydemokrata újságot, én voltam a főszerkesztő. Egy icipicit bele-beleszagolhattam én azért ebbe a papírosba meg a nyomdába, és tagja lettem a Magyar Újságírók Közösségének is. Hála az Istennek szabadúszó lehettem egész életemben, s ezért nem tudnak még ma sem megfúrni sehonnan; most pedig már nyugdíjas vagyok.

– Ezek a támadások kihatottak a muzsikusi életedre is?

– A muzsikusi életemre, hála Istennek, nem. Mindig olyan emberekkel hozott össze a sors, akik minket meghívtak. Hiszen egy húron pendültünk.

– Te a lant húrjain pendülsz…

– Így van. És azért fel tudunk mutatni majd' száz hanglemezt… csak rá kell kattintani a világhálón arra, hogy Kecskés Együttes…

– …közben ugyanis fölépítetted az együttesedet, több, mint negyven éve. Miként tudtatok működni, talpon maradni?

– Mind a médiánál, mind az MTA Zenetudományi Intézeténél számos támogatónkra hálával emlékezem. Most csupán atyai jóakarómat és irányítómat, Szabolcsi Bencét említem, no meg Zolnay László régészt. Az 1970-es években kelt életre a táncházmozgalom, a magyar népzene, és gyakorlatilag ennek a "farvizén" kerültünk mi is könnyebben a zenei élet forgatagába. A régizene több szállal kötődik a népi muzsikához a virágénekektől kezdve a XVII–XVIII. századi verbunkosokig, más történelmi táncainkig, melyek nagy részét Domokos Pál Péter és apósom, Pastinszky Miklós találtak meg. Domokos néprajzi- és irodalomtörténeti munkássága, illetve a lánya, ma is aktív zenetudósunk, Domokos Mária kutatásai során olyan gyűjteményt hoztak létre, ami azonnal bekerült a zenei véráramba. Az én mostani hat könyvemnek is az a célja, hogy a régi történelmi zenei dolgaink gyorsabban kerüljenek be az európaiak zeneműsoraiba.

– Akkor volt rá fogadókészség…

– Pontosan. Ezzel kapcsolatban tudnunk kell, hogy akkoriban egy-egy intézménynek saját költségvetése volt, tehát föl tudta mérni, mire futja. Most nem lehet, mivel pályázni kell fél-egy évvel a koncert előtt. Számos kérelmet elutasítanak miközben már az időpontot lekötöttük az éves tervezések okán. E helyzeten valamiképp segíteni, változtatnunk kell!

– Túl vagy a nyolcadik évtizeden, most is fellépsz?

– Játszottunk Zalaegerszegen, Szentendrén és Csömörön az elmúlt időben. Utóbbi helyen még azt is megkérdezték, hogy a templomukat pontosan hány fokosra fűtsék fel! Természetesen régi magyar zenét kértek, és a templom az tele lett! Utoljára egy Kárpátaljáról szóló molitva csendült fel, amely ruszin nyelven imát jelent. Magyarul és ruszinul is énekelte az együttes. A hallgatóság még nem élt még ilyet! Többek szemében könnyek csillogtak a meghatottságtól. A továbbiakban a lengyelországi Trnov, majd ismét a hazai vizekre eveztünk. Nagyrészt Kaposvár, Csömör, Balatonkiliti, Nyim, Sárvár, Balatonalmádi-Vörösberény templomainak ajánlottuk fel szolgálatainkat.

– Amikor megtudtad, hogy Magyar Örökség díjra vagy fölterjesztve, mit éreztél?

– Ezt a Kecskés Együttes kapta! Ha most fel kellene sorolnom, kiknek köszönhetem kitüntetésünket, több oldal betelne nevekkel. Nagyon-nagyon fontos dolog életünkben, hogy ne felejtsük el, kiknek köszönhetjük földi sikereinket!… A díjátadó ünnepség előtti nap a rádióból értesültem, hogy Budai Ilonka meghalt. Engem is megrázott hír, hiszen, amit Ilonka véghez vitt, és nagy tömegekre hatott, csodálatra méltó! Földi élete, pályafutása nem volt hiábavaló! A hír elgondolkodtatott: mily' rövid a földi élet! És ha a 82. évemet tekintjük, hozzám képest fiatal volt. Negyven éve ismertem, sokszor együtt léptünk föl. Noha az ünnepség minden másodpercét a szervezők beosztották, ennek ellenére én bemondtam, hogy most renitens leszek. Ilonka emlékére elénekeltem azt az ősi, halotti éneket, amit pár évtizede Csomasz Kálmántól tanultam, aki évtizedekig az Egyetem épületében tanított.

– Első, Kiváló Népművelő kitüntetésedet 1965-ben, ezerötszáz, munkásszállásokon megszervezett zenei műsoraidért kaptad; Tinódi lant-díjas vagy, 2022-ben a Magyarország Kiváló Művésze díjat kaptál; Szentendre Pro Urbe-díjjal ismerte el munkásságodat, és Dömös diszpolgára vagy. Amikor vége volt a díjátadó ünnepségnek, és elcsendesült minden, hazaérkeztél, mi járt a fejedben?

– Öröm töltött el, hogy eddigi munkásságunkat észrevették, s a Magyar Örökség és Európa Egyesület e díjra méltónak talált, de rögvest ismételnem kell: e kitüntetés legalább tucatnyi kiváló muzsikust is megillet, akik évtizedeken keresztül jóban és rosszban mellettünk maradtak, munkálkodtak, szolgálták népünket: segítették régizene értékeinket bemutatni, mind hazai, mind külhoni színpadokon. De egyedül Istené a dicsőség! Soli deo gloria!

Vennes Aranka

(Sebestyén László és Zsolti Tamás felvételei)

Mobil: 06 20 591 11 61» Koncertszervezés: kecskesegyuttes@gmail.com» Levelezési cím: 2016 Leányfalu Tavasz utca 1.» Facebook: www.fb.com/kecskesensembleofficial » Honlap: www.kecskesegyuttes.hu » Youtube: www.youtube.com/c/KecskésEgyüttes