HITVALLÁS A VERSEKEN KERESZTÜL
Tizedik évébe lépett az Éltető Lélek Irodalmi Kör Egyesület, Miskolcon. Ez a különleges elnevezés pontosan kifejezi, mi mindennel foglalkoznak. Ám nemcsak az egyesület neve rendkívüli, hanem a szimbóluma is: egy nyitott könyvből kiemelkedő lúdtoll - a régi írószerszám -, valamint egy piros és egy napsárga lángnyelv.
A SZENTLÉLEK KIÁRADÁSÁRA KÉSZÜLNEK
- A toll és a könyv egyértelmű, de a lángnyelvek mit jelképeznek? - Kérdezem Kardos Katalin elnöktől.
- Amikor a logóról gondolkodtunk - meséli -, eszünkbe jutott, hogy Reményik Sándor sírfeliratán az Örök tűz című versének kezdősora olvasható: Egy lángot adok, ápold, add tovább. A költő által táplált lángot szeretnénk kortársainknak továbbadni. A lángnyelvben a piros szín a Szentlélek kiáradását jelképezi, a sárga szín pedig a bölcsességet. Mi arra gondoltunk, hogy a magyar irodalom eszmeiségét, mondanivalóját, érzelmi világát, a hazához kötődését szeretnénk közvetíteni elsősorban. Reményik Sándorról pedig tudjuk, hogy az Istent szolgálta a versein keresztül. Amikor a közönség elé lépünk, mi ezt is szeretnénk táplálni, továbbadni.
- Mégpedig sikeresen, hiszen egy ilyen önkéntes alapon létrejött civil szervezet aligha működhetne ennyire hosszú ideig, ha nem lenne meg a "vonzásköre". Igény szülte annak idején az elhatározást, hogy létrehozzák, vagy éppen az igény felkeltése volt a szándék?
- A véletlen játszott közre, bár nem szeretem ezt a szót használni. Inkább úgy mondanám, hogy egy isteni szikra lobbant lángra. Még 2008-ban történt, hogy Borsod megyéből a Magyarok Világszövetsége szervezett egy kirándulást Horvátországba és Szlovéniába. Amikor Miskolcról elindultunk, dr. Várhelyi Krisztina - aki az utat szervezte-, rám bízta azt a feladatot, hogy legyek az utazás során a csoport kultúrfelelőse. Hirtelen nem tudtam, hogy mire véljem ezt az elgondolását, egyáltalán mit lehet tenni egy ilyen kiránduláson? Az autóbuszon gondoltam egyet, a mikrofont megragadva elmondtam egy verset. Mások is követték a példát, majd pedig ebben az emelkedett hangulatban szép népdalok is elhangzottak. Akkor arra gondoltam, hogyha már ennyien tudunk verseket és énekeket, akkor össze lehetne állítani egy irodalmi műsort. Közöttünk volt Fazekas Aranka drámapedagógus Sátoraljaújhelyről, aki a Rákóczi Szövetség keretén belül nagyon sok műsort adott, szolgálatot teljesített a diákjaival, segített bennünket tapasztalataival. Amikor hazajöttünk, elhatároztuk, folytatni fogjuk a műsorok szervezését. Hitvallásom szerint minden embernek van valamilyen küldetése a teremtett világban. Úgy éreztük, nekünk ilyenfajta küldetés is adatott, hogy a magyar klasszikus- és kortárs verseket továbbítsuk, s egy-egy előadás alkalmával a nemzethez, a hithez, Istenhez való kötődésünkről bizonyságot tegyünk.
- Nemcsak irodalom, költészet, történelem, zene, képzőművészet, festészet kap teret-időt estjeiken, egy-egy pap vagy tiszteletes is meghívást kap az összejöveteleikre.
- Igen, így van. Egyesületünk tagjai mind keresztény értelmiségiek, gyakorló hívő lelkek. Vannak közöttünk jogászok, orvosok, tanárok, tanítók, lelkészek. Sőt, akadnak alkotók, versírók: Dr. Jacsó Pál, Hangóné Birtha Melinda, Künhne Katalin, kiknek alkotásaival bemutatkoztunk Székesfehérváron, a Vörösmarty Irodalmi Társaságnál Székesfehérváron. Egyesületünk alapító elnöke Dr. Várhelyi Krisztina volt. Majdnem az alapítástól kezdve velünk van, dr. Romhányi Róbert elnökhelyettes, aki a zenei vezetőnk is. Jogász, de gyerekkorától kezdve zenei tanulmányokat végzett, zeneszerzéssel is foglalkozik, a miskolctapolcai református egyházközségben kántor. Egyébként tanítványom volt, amikor tanár voltam itt, Miskolcon a 4-es számú Istvánffy Gyula Általános Iskolában, ami most az evangélikus egyházhoz tartozik. Nagyon érdekes volt újra találkozni az irodalmi körben, több évtized kihagyás után; talán még szorosabb kapcsolatba kerülhettem vele, mint tanár-diákként. A Robi édesanyja, Dr. Romhányiné Papp Mária a verses-zenés irodalmi műsoraink állandó énekesnője. Ő a Miskolci Nemzeti Színház énektanára.
Az egyesület titkára Hangóné Birtha Melinda, a történelmi avasi református templom lelkésze, és az ő kedves férje is a tag, illetve az egyik leányuk Viola, aki gyönyörűen énekel. Másik fiatal népdalénekesünk Bognár Lili Janka, aki talán tizenkét éves volt, amikor közénk jött. Jelenleg Abu Dhabiban végzi tanulmányait, egy ösztöndíjjal bejárta már a világot. A világ népdalkincseit gyűjtik, tanulmányozzák. Amikor itthon van, mindig csatlakozik hozzánk a mai napig. Fülep Márk fuvolaművész is a tagjaink közé tartozik. Többször részt vett az előadásainkon. Velünk volt az irodalmi körünk megalakulásának 10 éves évfordulóján is.
Gyakran meghívunk az előadásainkra irodalomtörténészeket és költőket, írókat. Viszont pályázatainknak köszönhetően eljutunk a szomszédos országokba, tehát a leszakított országrészekben is gyakran megfordulunk. A reformáció 500. évfordulója alkalmából az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt pályázatok segítségével jó néhányszor járhattunk Kárpátalján, a Felvidéken, Erdélyben, sőt még Londonban is voltunk az ottani magyar református gyülekezetben. Ezen kívül támogatáshoz jutottunk az '56-os Emlékbizottságnak a forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára kiírt pályázata által. A Magyar Művészeti Akadémiától nyert pályázatunknak köszönhetően emlékezhettünk Lévay Józsefre, akinek élete a miskolciak számára meghatározó volt. Többször kaptunk támogatást a Miskolc Megyei Jogú Város Mecénás Kulturális Alapjából. Kárpátalján jártunk a legtöbbször.
- Mi ennek az oka?
- Ennek több oka is van. Amikor az ukrán-orosz konfliktus kiéleződött, akkor a Kárpátalján élők életfeltételei nagyon-nagyon nehézzé váltak. Háromszáz százalékos infláció következett be hirtelen! Akkor mi eldöntöttük, hogy jótékonysági előadást tartunk a kárpátaljai magyar testvérek javára. Itt, Miskolcon valósítottuk meg ezt, az önkormányzat segítségével, mert a Miskolci Művészetek Házának a nagytermébe szerveztük az előadást; és hát nyilvánvaló, nekünk nem volt ahhoz anyagi alapunk, hogy például a terembérleti díjat kifizessük. Végül egymást követő két évben, 2015-ben és 2016-ban szerveztünk ilyen jótékonysági előadásokat, amiken közel egymillió forint gyűlt össze. Én úgy gondolom, hogy egy ilyen kis irodalmi egyesülettől, mint a miénk, ez nagyon szép teljesítmény volt az adakozók részéről. Megtörtént, hogy az előadás végén odajött hozzám valaki a közönség soraiból, és felajánlotta azt, hogy például a Kárpátaljáról érkezett ének-zenei együttest - ez egy család volt - meghívja a hajdúnánási üdülőjükbe egy hétre. Tehát nagyon-nagyon nagy örömmel töltött el bennünket, hogy megmozdultak az emberek!
Egy ilyen előadásra elhívtuk Kárpátaljáról Vári Fábián László költőt, aki az idén kapott Kossuth-díjat. Más alkalommal Dupka György írót, akinek a nevét az utóbbi években elsősorban GULAG-kutatásairól ismerhetik. Pénzadakozásokat szerveztünk, s odautaztunk az irodalmi körrel, és egy-egy műsor keretében adtuk át az adományokat: Beregszászon a katolikus karitásznak, Verbőcön és Váriban a református egyházközségnek. Természetesen rájuk bíztuk, hogy kiknek továbbítják. Ők tudják, hogy ezekre az adományra kik szorulnak rá leginkább. Dupka György Tiszabökényben született, s ott akkor újították fel a római katolikus templomot, amelynek ő a világi vezetője. Nagy örömünkre szolgált, hogy amikor elkészültek a munkákkal, a templom falán egy táblára fölkerült a miskolci Éltető Lélek Irodalmi Kör Egyesület neve is a támogatók sorában, mivel mi is hozzájárultunk a templom felújításához.
- Honnan ered ez az erős kötődés Kárpátaljához?
- Én a 90-es évek derekán - még mint rádióriporter - többször megfordultam Kárpátalján, és akkor találkoztam Vári Fábián Lászlóval, Nagy Zoltán Mihállyal, akinek az egyik művét, a Sátán fattya című kisregényét meg is filmesítették, így ismerhetik az emberek. Aztán Stumpf Benedek Andrással - aki már nincs közöttünk, nyugodjon békében -, Balla D. Károly íróval; s a verbőci református egyházközség is fontos lett számomra. Tehát ezek a személyes találkozások arra indítottak, hogy kölcsönössé és folyamatossá váljon a kapcsolat velük: meghívjuk őket, s mi is elmegyünk hozzájuk.
- A honlap megörökíti a műsoraikat, és azért kitekintést ad más kulturális területre is, például a léleképítő, ‑nyugtató, ‑gyógyító, solfeggio frekvenciák úgyszintén meghallgathatók a honlap segítségével. Mondhatni, teljes a témakör. De hogyan léteznek, miként tudnak hatni e világméretű járvány idején?
- Segít bennünket a technika, hogy ne szakadjunk el egymástól és a nézőktől. Decemberben volt az utolsó alkalom, hogy közönség elé léptünk. Verses videó-műsorunkat Tollas Tibor költő születésnapjának 100. évfordulójára állítottuk össze. Őt 1947-ben a népbíróság kilenc évre elítélte, s a forradalom szabadította ki 1956-ban. Majd az emigrációban negyven éven keresztül szerkesztette a Nemzetőr című lapot. És csak akkor látogatott haza, amikor a szovjet katonák elhagyták Magyarországot. Kívánsága szerint Nagybarcán, a szülőfalujában temették el. Élettörténetét dolgoztuk fel ebben a verses videó-műsorban. Most éppen pünkösdi műsorral készülünk, mert minden reménység szerint már megnyílnak a templomok, a református templomokat május 2-án megnyithatják. Így majd mi is a gyülekezetek elé állhatunk Pünkösdre, a Szentlélek kiáradására összeállított verses műsorral. Ez már formálódik.
- Méltó helyszínt találtak a rendezvényeknek: a Miskolci Művészetek Házát. Ennek a kávézójában önálló előadói esteket is tart. Ez önmegvalósítás, önmaga kiteljesítése?
- Hogy az önálló est önmegvalósítás lenne? Én nem ezt tartom a legfontosabbnak ebben. Még akkor, amikor dolgoztam, meg édesanyaként két fiamat neveltem, a családi kötöttségek nem tették lehetővé időben azt, hogy önálló verses műsorral készüljek, és közönség elé lépjek. Bár mindig bennem volt ez a szándék, általános-, de főképpen középiskolás koromtól kezdve. Nyíregyházán, a Vasvári Pál Gimnáziumban, az iskolai ünnepségeken verseket mondtam, és akkor érintettek meg, főleg az egyik tanárom Éliás Imre hatására - pedig nem ő volt a magyartanárom, de magyar szakos is volt. Még az iskolai szünetekben is, az ablakpárkánynál meg-megállva egy-egy verset elővett, felolvasott, és beszélgettünk arról. Valójában ő oltott be engem a versek szeretetére.
- Akkor a lelkületének kiterjesztése az önálló est?
- Igen, igen. Mert én úgy érzem, hogy a vers - imádság. Imádság, ami tömören összefoglalja a mondanivalókat és az érzelmeket, amiket én nem tudok úgy megfogalmazni. De működnek bennem. A versek az én lelkületemet is szolgálják, s amit közölni akarnak, megpróbálom átadni. Amikor előadom, akkor bennem kinyílik az a vers, és azonosulni tudok vele. Mit mondhatnék még az önálló estekről? Amikor főiskolás voltam Nyíregyházán - földrajz-testnevelés szakon végeztem -, formálódott ott egy irodalmi kör, és a Szabolcs Szállóban fel is léptünk. Ez volt az egyetlen ilyen irodalom köri megjelenésem.
- Egyetlen? Hiszen eljutott a televízióba is!
- Igaz, de ez egy másik történet. Váci Mihálynak erős kötődése volt Nyíregyházához. Halála után a televízió meghirdetett egy versmondó versenyt, aminek nem volt városi, járási, megyei elődöntője, hanem Budapesten tartottak egy nagy válogatót. A mintegy kétszázötven résztvevőt három napon keresztül hallgatták meg, és a legjobb 30 került a televízió képernyőjére, közöttük én is. A zsűriből csak Jancsó Adrienne-re emlékszem. A televízió elődöntőjében Váci Mihálynak a Kell lenni valahol egy őshazának című verséből mondtam el részleteket, nagyon neves művészekből álló zsűri előtt: Kazimir Károly, Mensáros László, Ilosvay Katalin, és ott volt Garay Gábor is. Nem jutottam be a döntőbe, de egyre erősebben éreztem, hogy nekem érdemes a versmondással foglalkozni. Amikor Miskolcra kerültem 1975-ben, rögtön megkerestem a Csortos Gyula Színjátszó Kört és Irodalmi Színpadot. Jelentkeztem oda. Olyan rendezőink voltak, mint Beke Sándor és Gyarmati Béla, akiknek élethivatása volt a színház. Mint előadó, tagja lettem a Kelet Irodalmi Alkotótársaságnak is. Neves költőkkel - mint Kalász László, Cseh Károly, Akác István, Fecske Csaba - kerültem személyes kapcsolatba. És aztán később kialakult bennem a vágy, hogy ne csak alkalmanként mondjak egy-egy verset, hanem előadói estekkel lépjek fel.
- Ez megadatott nekem, pontosan a rendszerváltáskor. Miskolcon, a Kós Károly által tervezett épületben, ami most a Városszépítők és Építőművészek Háza, Erdélyi csillagok címmel adtam az első önálló műsoromat. Czine Mihály szerkesztette ezt a kötetet, elhívtuk, és ő nyitotta meg azt az estet. Hát ez lett a fundamentum! Ezt követte egy másik, az '56-os önálló estem: Gloria victis! Dicsőség a legyőzötteknek! címmel. Szalay Lajos, világhírű grafikusművészünk - aki Miskolcon hunyt el - Argentínában élt, amikor kitört a forradalom. Csak a híradásokból hallotta, mi zajlik Magyarországon, főképp Budapesten, és megrajzolta, ami a pesti utcákon történik. Miközben a verseket mondom, kivetített grafikái kísérik az előadásomat. Nagyon drámai. Én - az egyesülettel együtt - így szolgálom a magyar történelmet, irodalmat; vallom meg hitemet, a verseken keresztül.
Vennes Aranka
