KÉT HAZÁBAN

A költő, író, műfordító szülővárosában, Poznańban élt 1956-ban. A műszaki egyetemet már elvégezte. Megkapta mérnöki diplomáját, s maradt még két évet, hogy a szakmérnöki vizsgát is letehesse, amikor az év júniusában kitört a poznańi felkelés.

- A felkelés időszaka rövid volt - emlékszik vissza Konrad Sutarski. - Június 28-án kezdődött, és 29-én még voltak utórezgései. Én is ott voltam, de fegyver nélkül. Otthonról láttam, ahogyan tömegek mennek a belváros felé tüntetni, mert a hatalom nem teljesítette a munkások, az emberek követeléseit. Én is csatlakoztam hozzájuk, nagy élmény volt! A hatalmas Mickiewicz téren gyülekeztünk, ezen a forradalmi hangulatú találkozón. Utána, amikor az állami vezetők nem akartak engedményeket tenni, több helyen is zavargások kezdődtek. Emlékszem, egy magas épület tetején volt a Szabad Európa Rádió zavarására szolgáló állomás. A tüntetők közül többen felmentek oda, és ledobták azt a nagy szerkezetet. Ez olyan pillanat volt, amikor megéreztem a szabadság, a teljes szabadság fuvallatát. Huszonkét éves voltam.

       - Hogy ebben a felkelésben részt vett, közrejátszott az édesapja tragédiája, akit a szovjet Belügyi Népbiztosság, az NKVD, mint lengyel politikai fogoly tisztet, kivégzett Harkovban?

- Nem, ennek közvetlen szerepe nem volt. Akkor még nem tudtuk biztosan, hogy őt is kivégezték. Csak azokról tudtunk, akiket Kozselszkből Katyńba vittek. Az én apám Ukrajnában, Sztarobielszkben volt fogságban, Harkovon is túl. Akkor még reménykedtünk, hogy életben van. Csak jóval később bizonyosodott be, hogy meggyilkolták, összesen huszonkétezer katonatiszttel és más hadifoglyokkal együtt. Ezt hivatalosan csupán 1990-ben vallották be. Így annakidején, Poznańban ez még nem vezérelt engem. Inkább a hazafias nevelésem játszott ebben szerepet. Éreztem, hogy a rendszer nem jó. Emiatt voltak mások a verseim is, amiket 1956-ig nem fogadtak el a poznańi újságok - szerintük egyáltalán nem feleltek meg a szocrealista elvárásoknak.

       - Önök, fiatal költők viszont létrehoztak egy másik fórumot...

- Igen. Ezt azonban bizonyos események előzték meg. A felkelés után minden elcsendesedett, mert a terror légköre lett úrrá nemcsak Poznań-ban, hanem az egész országban. Közben a felszín alatt, magában a pártban, a LEMP-ben is változások kezdődtek. A reformok iránti igény fölerősödött. A feltételek 1956 októberére értek meg. Ekkor Władysław Gomułka került hatalomra, akit kiengedtek a házi őrizetből, ugyanis ő nem internacionalista kommunista volt, hanem nemzeti kommunista.

       - Ez is vétek volt?

- Ez korábban véteknek számított, akkor viszont már nem. Tudomást szereztünk arról, hogy október 20-án a párt vezetése ülést tartott; s hogy Gomułkáék Hruscsovot nem engedték azonnal leszállni Varsóban, hanem a levegőben kőröző repülőgép fedélzetére küldtek üzenetet, és feltételekhez kötötték a landolást. Úgy tűnt, mintha Gomułka teljesen szabad politikusként tárgyalhatna egy másik ország vezetőjével. Közben már szovjet tankok indultak Sziléziából Varsó felé, hogy Lengyelország függetlenségi törekvéseit megtorolják. Gomułkáék azonban még időben megegyeztek a szovjetekkel: ha ők leállítják a tankokat, akkor Hruscsov gépe leszállhat, és folytatódhatnak a tárgyalások, de ő nem vehet részt a kongresszuson - amelyet a lengyel LEMP éppen akkor tartott - mert az már szovjet beavatkozás lett volna. Hruscsov ezért még aznap visszatért Moszkvába. Ez a hír futótűzként terjedt el az egész országban, úgyhogy azt hittük: Lengyelország bizonyosfajta függetlenséghez jutott.

       - Miért csak hitték?

- Mert a magyar forradalom leverése figyelmeztette Gomułkát, hogy hasonló sorsra juthat Lengyelország is. Ezért politikai értelemben nem szakadt meg a diktatúra. Az enyhülés a kultúrában következett be: új kiadványok, új szerkesztőségek, új társulások jöhettek létre, amelyek nemcsak költészettel foglalkoztak, hanem zenével, filmművészettel, a színház világával is. Már a felkelés után, júliusban felkerestek újságíró-költők - olyanok, akik ismerték a verseimet - azzal a javaslattal, hogy közösen hozzunk létre egy költészettel foglalkozó alkotóművészi csoportot. Tehát mi, a Wiezsbak-csoport az elsők között léptünk színre. 1956 őszén került sor az első nyilvános szereplésünkre. Ekkor, úgymond, erotikus versekkel szerepeltünk, bár ezek csupán szerelmes versek voltak. Olyan nagy sikert arattunk, hogy az estet közkívánatra meg kellett ismételni. A soron következő esten már a szocialista realizmus béklyóit ledobó politikai versek és a magyar forradalom iránti szolidaritást kifejezésre juttató költemények is elhangzottak. Hírnevet azonban azzal szereztünk, hogy 1957-től - egészen 1961-ig - országos ifjúsági költészeti fesztiválokat kezdtünk rendezni, elsőként a lengyel irodalom történetében. A lengyel társadalom által a kultúra terén, 1956-1957-ben kiharcolt engedményeket aztán már a későbbiekben nem lehetett visszavonni. Az ország ablakot nyitott a szabad nyugati világ kultúrájára. S míg a kulturális változásokat a társadalom harcolta ki magának, addig Gomułkáék a gazdaság terén vezettek be előnyös változásokat. Azokat a termelőszövetkezeteket és állami gazdaságokat, amelyek veszteségesek voltak, megszüntették. A földeket visszaadták a parasztoknak. Az állami- vagy termelőszövetkezeti földek a szocialista uralom végén már csupán 15 százalékát tették ki az összes termőterületnek. Ez éppen fordítva volt Magyarországon.

      - Volt-e visszhangja mindennek a többi kelet-közép-európai országban?

- A többi kelet-közép-európai országban is a szovjet befolyás érvényesült. Amikor Gomułka azon a bizonyos kongresszuson beszédet mondott, a következő napon egyedül Magyarországon közölték le a lapok ezt a szöveget; és Budapesten másnap, a Petőfi téren, a Bem szobornál összejött egy szolidaritási tüntetés a lengyelek mellett. Mi értesültünk erről. Amikor a szovjetek fegyveresen beavatkoztak a magyar forradalomba, akkor egész Lengyelország összefogott, hogy segítséget nyújtson. Aki csak tehette, vért is adott - többek között én úgyszintén; vérplazmát küldtünk Budapestre. Olyan elképesztő volt, hogy Magyarország, amely olyan kicsi ország, ellenállt a hatalmas Szovjetuniónak! Nem lehetett tudni, hogy honnan jött ez az erő bennük, de tiszteletet és együttérzést váltott ki; s jó volt tudni, hogy valaki ezt meg merte tenni. Amikor Gomułka értesült arról, hogy a Szovjetunió megtámadta Magyarországot, és leverte a forradalmat, akkor meghátrált, visszavonult - Lengyelország a szocialista táboron belül maradt. De az első segítségszállítmány, amely Magyarországra érkezett Lengyelországból, katonai repülőgéppel jött, s ez csakis legfelsőbb állami jóváhagyással történhetett így.

       - Hogyan fogadta a magyar forradalom és szabadságharc eltiprását?

- Én 1956 novemberében és decemberében már a forradalom leverését követően írtam verseket a magyar tragédiáról. Ezek közül csak egyet engedtek publikálni, mert abban nem szerepelt a Budapest vagy Magyarország elnevezés. Szerepelt viszont a Katalin név - amit egyedül csak a magyarok mondanak így - ezt mindenki tudta, s ebből azt is, hogy Magyarországról van szó. Lengyelországban kaptunk ugyan bizonyosfajta szabadságjogokat - mármint a társadalom - elsősorban a kultúrában, de a cenzúra továbbra is működött. A magyar forradalom harmincadik évfordulójára - 1986-ban - jelent meg a Lengyel költők a magyar forradalomról című kötet, az Angliában élő Gömöri György szerkesztésében, aki az összeállításba beválogatta e versemet.

       - Akkor ön már rég Magyarországon élt feleségével...

- 1958-ban befejeztem az egyetemi tanulmányaimat, szakmérnöki diplomát kaptam. Munkába álltam, úgyhogy egyre kevesebb lehetőségem volt az írásra. 1960-ban megismerkedtem a feleségemmel, Györgyivel, Budapesten. Akkor jártam itt először. 1962-ben összeházasodtunk. Másfél évet Poznań-ban éltünk, utána egy évet Varsóban, és 1965-ben végleg Budapestre költöztünk. Addigra a Wiezsbak költői csoport már megszűnt, és lényegében abbahagytam az írást. Magyarországon viszont versek fordításával és kulturális tudósítások készítésével visszatértem az írás világába. A magyar versek fordítását Radnótival kezdtem. Radnótit a feleségem hatására fedeztem fel magamnak. Ő beszélt nekem arról, hogy milyen kiváló költő volt, és az utolsó tizenöt verse világnagysággá emelte őt. Ezt követően - a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején - apránként kezdtem beépülni a magyar irodalmi életbe. Somlyó György szervezett nemzetközi költészeti fesztiválokat Budapesten és Balatonfüreden is. Ott alkalmam nyílt megismerkedni más költőkkel. Elsősorban a magyarokra voltam kíváncsi. Újból elkezdtem írni és publikálni - lengyelül. Nehéz volt a visszatérésem, de jó kapcsolatokat sikerült kiépítenem a krakkói Szépirodalmi Könyvkiadóval, amely egészen a rendszerváltozásig jelentette meg a műveimet.

       - Akkor mégis miért iratkozott be a Gödöllői Agrártudományi Egyetemre?

- Amikor Magyarországra költöztünk, a budapesti Mezőgépfejlesztő Intézetben kezdtem dolgozni. Ez egy tervező iroda volt, ahol műszaki tervezőmérnökként alkalmaztak. Egy új szedőszerkezet révén olyan betakarító gépet fejlesztettünk ki, aminek a korábbiakhoz képest sokkal nagyobb lett a teljesítménye. Ilyen szerkezet még nem létezett Magyarországon, de máshol a világon sem. Tőlünk vették át később az amerikaiak és a hollandok. Ez a téma lett a doktori disszertációm és diplomám alapja.

       - Érdeklődésének és munkásságának tehát volt már két vonulata: a műszaki tudomány és az irodalom. De miként kapcsolódott be a történelem? Közrejátszott ebben '56?

- Nem közvetlenül. Amikor átköltöztünk Budapestre, és kezdtem felfedezni a magyar kultúrát, történelmet, sok mindent megtudtam, mi történt például Mohácsnál vagy Trianonban, nem is beszélve a rendkívül izgalmas magyar őstörténelemről. Amikor 1995-ben az Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat elnöke lettem, megalapítottam és elindítottam a Magyarországi Lengyelség Múzeuma és Levéltára intézményt, amely a magyarok és lengyelek történelmi kapcsolataival foglalkozott. Később ennek igazgatójaként tevékenykedtem. Történelmi vonatkozású könyveket csak a XXI. század elején kezdtem írni. Éppen ezért az itteni, Magyarországon működő lengyel iskola vezetése hozzám fordult, hogy írjak egy lengyel nyelvű történelem tankönyvet. Én viszont úgy láttam, hogy ennek nincsen sok értelme, mert rengeteg könyv foglalkozik a lengyelországi történelemmel, olyan viszont még nem készült, amelyben a lengyelországi történelmi események a magyarországiakkal egybefonódva, együtt, egy kötetbe szerkesztve jelentek volna meg. Ezt készítettem el 2015-ben, és az illetékes oktatási minisztérium hivatalosan is tankönyvvé minősítette. Később e tankönyvet tartalmilag kibővítve ismét megjelentettem "Lengyelország történelme magyar vonatkozásokkal" címen. Amikor ennek a könyvnek a megírásával foglalkoztam, észrevettem valamit, amire sem a lengyel, sem a magyar hivatásos történészek nem helyeztek hangsúlyt: a két ország együtt, közös erővel védte a keresztény Nyugat-Európát a külső támadásokkal szemben, hol a tatárok, hol az oszmán birodalom ellen. Éppen ezért írtam egy kis tanulmányt, mely mindkét nyelven megjelent - én ugyanis csak lengyelül írok. Ennek a címe: "Lengyelország és Magyarország a keresztény Európa védőbástyái a múltban és jelenben".

      - Az én Katyńom, Közös fényeink, A haza kiterjesztése, Az emberi ellenállás stációi, Lengyelek a világban és Magyarországon, Lengyelország és Magyarország a mai világhelyzet tükrében - csak néhány könyvet vagy fejezetcímet említek. Viszont olyan témát eddig nem dolgozott fel senki, amilyet ön a Veszélyek és perspektívák című kötetében. Érződik benne, hogy nagy élettapasztalata van. Hogy látja, miként alakul a jövő?

- Jelenleg óriási harc folyik Kelet- és Nyugat-Európa között, illetve a globalizmus, mint harmadik totalitárius rendszer ellen. A XX. század a kommunizmus és nácizmus százada volt. Ezek a korszakok lezárultak. 1989-1990-ben azt hittük Lengyelországban és Magyarországon is, hogy elérkezett a szabadság világa. Reménykedtünk. hogy nem lesz akadálya a Nyugat-Európával történő együttélésnek, amely akkor jó irányba haladt. A III. évezred legelején azonban kiderült, hogy beköszöntött a globalizmus korszaka, amely egyre jobban kiismerhetővé válik, és jelenleg már teljes erővel igyekszik leigázni minket, mert nekünk más a véleményünk. Szerencsére Lengyelország és Magyarország most is közösen állnak ellen, ahogyan korábban is, az elmúlt századok veszedelmeivel, illetve a XX. századi kommunizmussal és a nácizmussal szemben. Jelenleg azonban Csehország és Szlovákia is mellénk állt. Mindezekről szintén szót ejtek.

       - Akkor úgy látja, hogy Magyarország és Lengyelország megmarad erős testvéri kapcsolatban?

- Antall Józsefnek köszönhetően létrejött a Visegrádi Csoport, amely eredetileg három országból állt össze, majd négytagúvá bővült. A visegrádi négyek szövetsége mentőövet jelentett Magyarországnak és Európának a trianoni békediktátumot követően, mert úgy látszott, hogy Trianon után nincs kiút. Magyarországot feldarabolták, és elvesztette Lengyelországgal közös határát. A Visegrádi Csoportnak köszönhetően viszont sikerült felbomlasztani a kisantant országok ellenséges szövetségét. A visegrádi országok együttműködésének az irányultsága is megváltozott. Most Nyugat-Európa ellen kell, hogy közös erővel lépjenek fel az egész közép-kelet-európai térség érdekében. E közös érdekek fontosabbá váltak, mint az, hogy, Magyarország területi veszteségeket szenvedett. Az Európai Uniónak köszönhetően viszont lehetőség nyílt arra, hogy a magyar nemzet - határok fölött átívelve - tudjon egyesülni; úgy, ahogyan azt Illyés Gyula megfogalmazta a Haza a magasban című költeményében: "...áll az én hazám már, védőbben minden magasságnál".

Vennes Aranka