LÉLEKFORMÁK…
"Már a jövő sem a régi" – olvasom a Műcsarnok egyik kiállítótermében. Megmosolyogtat, de csak egy pillanatra. Majd pedig elgondolkodtat.
Mindehhez persze lélek is kellett-kell, hogy testet öltsenek, tárggyá legyenek a LélekFormák – talán éppen ezért lett ez a kiállítás címe.
A NÉPMŰVÉSZET ANYANYELV, JEL, MONDANIVALÓ
A tágas terekben a magyar népművészet különféle ága, mérhetetlen gazdagsága vonzza a tekintetet. Emitt nemezelt használati tárgyak, színes szűr; az egyik falrészen a Fazekas-família többszázados családfája látható, hisz' minden egyes nemzedék tovább örökítette a mesterséget. Legyen az kékfestő, kalapos, fafaragó, kovács. Amott hímzett, szőtt népi viseletek; távolabb százévesnél is régebbi és új hortobágyi fekete kerámiák…
Egy korábbi emléket hoznak elő ezek a csodás darabok. Megjelenik előttem egy udvaron földbe vájt kemence – a füst miatt máshol nem lehet –, ahonnan a mester két napig szinte elő sem jöhet, akár tél van, akár nyár, mert égeti a kerámiákat, amiket a füst színez feketére, kívül-belül. Embertpróbáló. A mohácsi Horváth László őrzi és táplálja a kemencét, ugyanúgy, ahogy elődei tették, több, mint négy évszázaddal ezelőtt – az írásos dokumentumok szerint. Bámulatos alkotásai és édesapja munkái, múzeum mélyén, jobb időkre várnak…
Mindez, a küzdés, az alkotás folyamata előttünk, látogatók előtt, rejtve marad. Nekünk már a szépség látványa jut...
Teremről-teremre lépegetek. Hétköznap délután van, a nézelődők oly halkan beszélgetnek, hogy nem hallani szavukat. Tiszteletteljes a csönd.
Nemcsak a múlt, hanem a jelen is megmutatkozik a kiállításon - harminchárom fiatal legkülönfélébb alkotásaiban. Követik az ősi motívumokat, a kézműves hagyományokat, de egyéni – mondhatni modern témájú – alkotásokat is létrehoznak. A termekben elhelyezett kivetítőkön pereg a film róluk – amúgy a néprajzi filmezés közeledik a századik születésnapjához…
A múzeumlátogatást egy szakmai megbeszélés fül- és szemtanújaként zárom. Terítékre kerülnek a gondok és a lehetőségek.
Ekkor értem meg, fokozatosan, azt a mondatot, hogy "már a jövő sem a régi". Mert hát már legtöbben nem otthonról hozzák a tudást, az elhivatottságot. Igen, lehet tanulni egy helyütt az országban: a Nádudvari Népi Kézműves Szakgimnáziumban. De otthoni, közösségi háttér nélkül kevés az a plusz, amit az iskola adni tud – mondja Bedő Nagy Réka, a gimnázium igazgatója, nemezkészítő. De itt megáll az oktatás folyamata, nincs felsőbb iskola, még a tanítóképzőkben sem szerepel a tananyagban a magyar néphagyomány. A gimnázium alapot adhat, szemléletkialakítást, de a helyes utat mindenki maga keresheti.
Sütő Brigitta – a Népművészeti Egyesületek Szövetsége Ifjúsági Bizottságának tagja, Príma Junior-díjas hímző – arról szól, hogy nemcsak a nagyvilágban, itthon is sok a mentálisan mélyponton lévő fiatal. Tapasztalja, lélekgyógyító, ha egy diák teremt, létrehoz egy népművészeti alkotást. Még ha csonka családból jön is, olyan értékrendet visz haza, ami beépül az egyéniségébe; és felnőttként egészséges lelkületű családot alapít.
Szerényi Béla, az Óbudai Népzenei Iskola igazgatója, a kiállítás egyik kurátora. A Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjaként, az MMA népművészeti ösztöndíj programjának munkatársaként látja a lényeget, amit röviden így fogalmaz meg: ne tanárként, hanem hagyomány-átadóként, mesterként nézzenek a fiatalokra…
Igen, mindezek révén megértettem, miért is van az, hogy már a jövő sem a régi! De legalább van - lesz!
És még valamit megértettem: mint ahogy létezik zenei anyanyelvünk, létezik népművészeti anyanyelvünk is, ami jel, olvasmány, mondanivaló – nem puszta díszítőművészet.
Vennes Aranka
Július 15-én délután 3-kor és 4 órakor Vetró Mihály főkurátor záró tárlatvezetést tart a LélekFormák II. Népművészeti Nemzeti Szalon 2023 kiállításán, a Műcsarnokban. A kiállítás július 16-án, vasárnap tekinthető meg utoljára
A kiállítást kísérő népzenei válogatás elérhető online: https://on.soundcloud.com/Agw2d
