TRIANON 101. / „…DE TÖRVE NEM…”
Már elértük a százegyedik esztendőt hazánk feldarabolása után. De hiába jól ismert mindenki számára 1920. június 4., a békediktátum aláírása - mindmáig feldolgozatlan, tragikus esemény dátuma maradt a magyar nemzet életében.
Igaz, az ország talpra állt, illenek ide Vörösmarty Mihály szavai, a 185 évvel ezelőtt írt Szózatból: "Megfogyva bár, de törve nem/él nemzet e hazán." Mégis évtizedeken át e napon gyászolt a nemzet, nyíltan vagy titokban, a politikai rendszer engedelmétől függően.
Mígnem 2010-ben, az első Fidesz-kormányzás idején a Magyar Országgyűlés törvényt hozott, hogy e napon ne csak a gyászra emlékezzünk, hanem megmaradásunkra; magyar voltunkra is. Határon innen és túl. A parlament a XLV. számú, a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről címet viselő törvénybe foglalta, hogy június 4. legyen a Nemzeti Összetartozás Napja. Az akkori köztársasági elnök, Sólyom László, 2010. június 3-án aláírta a törvényt, ami a 90. évforduló napján hatályba is lépett.
Az Országgyűlés a törvény elfogadásával kinyilvánította, hogy "a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme".
Hogy ez a deklaráció milyen visszhangot váltott ki a nemzetközi politikában és közvéleményben, arról hosszan lehetne felháborodott idézeteket sorolni.
Ámde az ötfelé darabolt magyar haza sorsa soha nem rengette meg a nagyvilágot, sem akkor, sem később! 1920 után, sok-sok esztendőn keresztül próbálták neves és névtelen magyarok újra és újra felhívni a világ figyelmét ezen értelmezhetetlen és igazságtalan döntésre.
KERTES-KOLLMANN JENŐ:
TILTAKOZÁS MŰVÉSZ-MÓDON
Még a százegyedik éven túl is nagyon keveset tudunk arról, hogy annak idején a csonkaországba szorult magyarok miként tiltakoztak a szétszabdalás ellen. Kik voltak? Sokan voltak? Kutatás még nem készült, s összefoglaló tanulmány sem. Ez még temérdek feladatot adhat a történészeknek.
A tiltakozások egyik tevékeny résztvevője volt Kertes-Kollmann Jenő grafikus-, festő-, zománctervező iparművész.
1904-ben született Budapesten, Kollmann Jenő néven.
A színek és az ábrázolás iránti vonzódása már négyéves korában megmutatkozott. Művész-jelöltként lakóépületek falaira és minden általa elérhető kövezetre rajzolt, 15 éves korában már Uitz Béla festőművész tanítványa volt, majd rövidesen a mai Iparművészeti Egyetem jogelődjeként működő főiskola diákja lett.
Tanulmányai befejezése után, sok kor- és művésztársához hasonlóan, olaszországi tanulmányút során ismerkedhetett meg élőben az ókor és a reneszánsz lenyűgöző remekeivel. Ez a megmártózás az emberi kultúra egyik forrásában - későbbi sokoldalú alkotói munkássága meghatározó alapélményének és mértékének bizonyult. Első önálló budapesti kiállítását 1926-ban rendezték meg.
1927-ben Bonyhádra költözött, itt kötött házasságot. Az zománcárugyár műszaki rajzolónak alkalmazta, majd később kinevezték osztályvezetőnek. Ott dolgozott negyvennégy éven át hűséggel és színvonalasan. Hiszen grafikusművész lévén járatos volt a litográfiában, a zománctermékeket hangulatos, szemet gyönyörködtető díszítésekkel látta el. A világ számos részére eljutottak munkái: utcatáblák és -feliratok. Díjakat nyert reklámtábláival, keze munkáját dicséri a Frank kávé vagy a Schmoll-paszta reklámja. 1960 és '70 között a Bonyhádi Képzőművészeti Kör vezetője volt. Termékeny, sokoldalú művészi pályájáról változatos, nagyszámú alkotás tanúskodik szülőföldjén és szerte a nagyvilágban is.
Unokaöccse, dr. Kollmann J. György azt mesélte, hogy amikor meglátogatta Bonyhádon, mindig ellátta őt jótanácsokkal. Egyik alkalommal meglátta a falon a Múzsa egészalakos képét. Alá ki volt írta: "Mondj igazat, alkoss szépet, s töltéd be földi léted". Egy másik alkalommal a földön hasalva találta - nagyon szeretett így rajzolni -, s közben a Himnuszt dúdolgatta, jellegzetes rekedtes hangján. Határ János festőművész úgy emlékezett rá, hogy nagyon termékeny alkotó volt. Például amikor együtt voltak Pakson, a művésztelepen, ő társaival együtt reggelizni indult, addigra Kertes-Kollmann Jenő már visszafelé jött, nyolc-tíz vázlattal a kezében.
A maga művészi módján sokszor tiltakozott a trianoni diktátum ellen, főként plakátok, grafikák készítésével.
Érthető tehát, hogy hogy '45 után nem volt a rendszer kegyeltje, megismerhette az ellehetetlenítés különböző módszereit egészen a "B-listázásig".
Művészi alkotókedve és ereje töretlen maradt - 1974-ben bekövetkezett halálálig.
Unokaöccse, Dr. Kollmann J. György híven őrzi a művész hagyatékát. Máriaremetén, műveiből és használati tárgyaiból állandó kiállítást rendezett be.
