HAZUG MÚLTBÓL HAZUG JÖVŐ

Mottó: Tisztelet mindazoknak, akik hittek a nemzet sorsának jobbra fordításában, és bármely párt színeiben is tevőlegesen részt vettek a jóért, szépért, igazért folyó, máig embert próbáló küzdelemben. Harcostársaimnak, élőknek és holtaknak.

HARMINC ÉV IS KEVÉS VOLT A SZEMBENÉZÉSRE

Mint az egykori Szociáldemokrata Párt volt elnöke azt szeretném a kedves Olvasó elé tárni, hogy valójában, mi is történt a hazánkkal, a magyar néppel, velünk, Önnel, velem. Megtehetem, hogy ne a megfelelés kényszere vezesse tollamat, mert egzisztenciális és anyagi értelemben három évtizede nem tartozom sehová.
Ám a Kerengő-be való felkérés műfajilag lehetőséget teremtett az elmélkedésre.
Javaslom, hogy a magyar történelem nagy hazugságainak fonalát most csak a 80-as évek végéig gombolyítsuk vissza.
A Kádár-korszak végnapjait éltük, lazán és bizakodóan. A pártideológusok cikkek garmadát írták a modellváltásról, szervezték a szűkkörű konferenciákat peresztrojkáról és glasznosztyról, Magyarország '45 előtti és utáni történelmi titkairól. A bennfentes "ellenzék" Bibó Istvánt és Németh Lászlót, Hayek-et és Friedman-t olvasott.
Már Grósz Károly, a Minisztertanács elnöke, az MSZMP főtitkára 1988-ban burkoltan fehérterrorral fenyegető beszédétől sem ijedtünk meg. Reagen és Gorbacsov találkozóira figyeltünk, meg a lengyel pápára, II. János Pálra. Tíz és tízezrek érezték úgy, hogy ki kell mennünk az utcára a román falurombolás vagy a vízlépcső ellen tiltakozva.
Éreztük, hogy valami nagyon jó kezd történni velünk, tágul a horizont, omlanak a falak. Ha van olyan, hogy közéleti boldogság, akkor ez az, amit éreztünk...
De ne essünk túlzásokba. Ennél sokkal többen úgy vélték, hogy a Gorenje hűtő jobb, mint a Lehel, és még a halott nagymamát is képesek voltak beültetni hátra, a kocsiba (megtörtént!), hogy minél több devizát vihessenek ki.
Ám a legtöbben mégis csak otthon ültek, behúzott nyakkal, és várták, hogy mit hoznak nekik ezek az évek. Mert sem nem értették, sem nem akarták a változást. Az ügyesebbek és bátrabbak már szemezgettek a széteső közösségi vagyon-elemekből, de a "nagy tetemektől" el lettek hajtva. Szigorú információs- és nyers erő-hierarchia működött a zsákmányolás legalsóbb szintjein is.
Ó, és az égbolton ott köröztek már az oroszoktól való szabadulás reményének és boldogságnak kék madarai!
Miközben a közélet iránt őszintén érdeklődő, beavatatlan emberek felszabadultan statisztáskodtak az egyáltalán nem spontánul létrejövő mozgalmak és pártcsírák körül; s elhitték, hogy ők csinálják a történelmet, pedig a rendszerváltás koordinátáit és navigációs terveit, amiket másvalakik, máshol már "kulcsrakészre tették" és jóváhagyatták. Ez azonban az áldozatvállaló szereplők nagy többsége előtt rejtve volt. No, kellett még pár szerep és szereplőcsere, de ezt hamar el lehetett igazítani.
Végül szűk színpaddal, kötött szereposztással, egy kamerával, de erős reflektorokkal és minden kommunikációs csatornát zavaró mellékzajjal szakadásig megterhelve, bele kellett vágni az előadás a lefuttatásába. Az egymásnak feszülő derék magyarokat távcsővel figyelte a lelátókról a nyugati "háttérhatalom", hogy önjáró akciók esetén könnyen lehessen szereplőt vagy meseszövést változtatni. Miközben a reformkommunista apparatcsik-had és lelkes szakmai sajtójuk a modellváltás aktuális kérdései körül sürgött-forgott, ugyanaz a hatalom már megrendelte és szentesítette a szocializmusból a kapitalizmusba való átlépés alaptörvényét.
Csöndben és minden hűhó nélkül megszületett az 1988.évi VI. törvény a gazdasági társaságokról. MSZMP-technokraták írták külföldi vállalati jogászokkal! Az utóbbiak óriási tiszteletdíjakat vettek fel, és már fogták is a kalapjukat, hogy a következő afrikai vagy ázsiai országba is elvigyék a liberális evangéliumot.
A törvény lehetőséget és keretet adott a magántulajdonú társaságok alapításához, magyar vagy külföldi állampolgársággal rendelkezők számára. Elméleti szempontból ez volt a rendszernek az állami tulajdonról a magántulajdonra való átállítása, ez a törvény a rendszerváltás tulajdonviszonyokat szabályozó alapja. A rendszerváltás alapja!
Nem volt nagydobra verve, hogy egy ilyen horderejű törvényt a régi parlament már meg is szavazott. Hasonló csúsztatgatás, színlelés és szemfényvesztés jellemezte a rendszerváltás egész folyamatát. Rejtőzködöm, tehát jól élek - ez lehetett a rendszerváltás első nyerteseinek jelszava. Sőt, ami még vészjóslóbb a jövőnkre nézve, az az, hogy a harminc év is kevés volt az őszinte szembenézésre.
Pedig a hazug múltból csak hazug jövő építhető.
Azt a tényt ma már többen ismerik, hogy a szocialista világrendszer szétesése - s ezzel a Varsói Szerződés és a KGST bukása - a Reagen-Gorbacsov egyeztetések nyomán haladt előre. Az egyes országokban a rendszerek átalakítását helyi erők előretolásával vezényeltették le. A szovjet birodalom szatellit-országainak leszakításakor a térségben számos titkosszolgálat emberei nyüzsögtek, de a politikai arcok mindig hazaiak voltak. Ezeket a megbízható embereket gondosan szelektálták, ám így is maradhatott benne nemkívánatos elem. Később "önjáróvá" vált politikus. (Dicséretükre legyen mondva!)
Annak látszata fontos volt, hogy a nép fellázadt a szovjet elnyomás ellen, és megbuktatta a kommunizmust. S mivel a Közép-Kelet európai népekben, így hazánkban is a hamu alatt ott parázslott még a történelmi keserűség, a nagy terv sikere borítékolható volt! Kétség sem fért ahhoz, hogy megfelelő retorikával, a nyugati jólét belengetésével, a nemzeti érzelmek megszólításával, az amúgy is eróziónak indult pártállami rendszer kártyavárként fog összeomlani. Így a nyugati gazdasági és katonai szövetségi rendszerekhez csatolás már nem lesz több, mint ujjgyakorlat.
Magyarország szempontjából akkor is úgy láttam, és most úgy látom, hogy a rendszerváltás megtervezésekor a kézenfekvő az lett volna, ha felélesztik a szovjet megszállás előtti politikai struktúra demokratikus pártjait. S ezeket támogatják pénzzel, információval; hazánkban például, az akkor 100 éve alakult Szociáldemokrata Pártot, a Kereszténydemokrata Néppártot, valamint az 1948-as választásokon legtöbb szavazatot elért Kisgazdapártot. A három történelmi párt érezte az egymásrautaltságot; s tudtuk, hogy képesek lennénk a magyar társadalom nagy részének politikai képviseletére.
De a dolgok más fordulatot vettek. Két, illetve három frissen alakított, úgynevezett rendszerváltó párt felpumpálása történt. A Magyar Demokrata Fórum a nemzeti érzelmű MSZMP tagok, az SZDSZ pedig a liberális irányultságú MSZMP tagok gyülekező helyévé kezdett válni, és magához vonzotta a civil társadalom megfelelő szeletét. (A Fidesz akkoriban a liberális tábort erősítette.)
Ám ezzel a tervezők és a dolgokat jóváhagyólag terelgetők nagyon szúrós bokrokba nyúltak. Nemcsak maguknak okoztak problémákat, hanem a magyar társadalmat is sok felesleges szenvedésnek tették ki. A három történelmi pártot pedig lassan, de biztosan leszalámizták, tönkretették, periferizálták. Egyes vezetők esetében a karaktergyilkosságtól sem riadtak vissza. Megtévesztő, hogy a Kisgazdapárt és a Kereszténydemokrata párt része volt az első demokratikus kormánynak.
Valószínűsíthető, hogy a kádári hagyományokon szocializálódott új pártok kevésbé voltak veszélyesek a tekintetben, hogy önjáróvá válnak, visszatérnek eredeti gyökereikhez; rátalálnak társadalmi bázisukra, támaszkodva az ötven évvel azelőtti magyar politikai élet bizonyos pozitív hagyományaira.
A magyar rendszerváltás tervezői viszont tartottak a szociáldemokratáktól és a kisgazdáktól. Ugyanis megbízóik nagyon nem nézték volna jó szemmel a két történelmi párt programjában az erős, jól szervezett államot, a dolgozói érdekvédelmet, a karakteres szakszervezeteket, a nagyvállalati benyomulás gazdaságpolitikai feltételekhez kötése - szociáldemokrata részről; valamint a reprivatizációt és a magyar agrárszektor prioritását - kisgazda részről. A két régebbi történelmi párt teljes kiszorítása azért is lehetett sikeres, mert a társadalmi bázisukat nyújtó gazdatársadalom, illetve a magasan kvalifikált, polgáriasult munkásarisztokrácia összerázódásához, megszilárdulásához évekre lett volna szükség.
A "megrendelés" pedig nem a fokozatos, szerves fejlődés elősegítéséről szólt, ami beilleszti a képletbe a társadalmat és az egyént, vagyis a közép-európai embert, a maga anyagi és szellemi valóságában.
A megrendelők célja a gyors, szinte sokkszerű levezénylés volt a piacszerzés, a jövedelem-szivattyúk beállítása a rendszeres és módszeres kifosztáshoz, valamint a kulturális lefokozás a nyugati világ leghitványabb tömegkultúrájával; a felejtés, az identitásvesztés érdekében. Ez történt minden közép-kelet-európai országban, így hazánkban is. Pár éves szoktatás után pedig a NATO-hoz csatolás, Oroszország nyugati tőszomszédságában. Ennyi volt a szerepünk, és ma sem több. Ez a nyugat szemében teljesen rendben lévő geopolitikai cél volt, amit sikeresen megoldottak.
És itt a mi történetünk véget is ért. Mert a rövid idő alatt életre kapó kisgazda vagy szociáldemokrata párt ebbe a képbe nem illett bele, a hagyományaikból fakadó tartás, a nemzeti hangsúlyok, a társadalmi béke és a stabilizáció, mint alapvető programcélok miatt.
Az úgynevezett rendszerváltó pártok viszont jól elboldogultak azzal az amorf társadalmi bázissal, amely ott és akkor rendelkezésre állt, ugyanakkor nagyobb valószínűségét látták a tervezők annak, hogy a történelmi váltás után, hamarosan darabjaikra hullanak. A nyugati piacszerzés, a banki expanzió, az olcsó munkaerő elszívása és a masszív jövedelem kiszivattyúzása követelményei szempontjából a kevés gazdasági szakemberrel rendelkező, de nemzeti érzelmű MDF és a feltétlen komprádor SZDSZ bármelyike jó választás volt tehát, hogy a nyugat visszaszerezze és Kelet-Közép Európát a saját perifériájaként használja. A már akkor munkaerőhiánnyal küzdő nyugat sok milliós képzett és olcsó munkaerő tartalékot is látott bennük.
Egy, az irháját mentő volt nomenklatúránál pedig kívánni se lehetett jobbat a csillagos ötös komprádor szerepre. Bármire hajlandó volt! Végül nem is csak az irháját, de a nemzeti vagyon egy részét is kiárulta nyugati patrónusainak, vagy magával vitte új életébe!
A sokkterápiás házi feladatot is végül az 1994-ben hatalomba 54 százalékkal visszakerült MSZP hajtotta végre az SZDSZ-szel karöltve. Ismét ékes bizonyíték volt ez arra, hogy az igazi választóvonal a külföldi érdekeket gondolkodás nélkül elfogadó erők és a nemzeti érdek mentén politizálók között van!
Ezért kezdődött meg a rendszerváltás első pillanatától a kisgazdapárt és a szociáldemokrata párt titkosszolgálati módszerekkel történő professzionális szétporlasztása, a jog és a média kifinomult vagy éppen brutálisan durva eszközeivel kiegészítve.
Így már érthető, hogy miért nem tudta az első szabadon választott magyar kormány 1990 után megvédeni a nemzeti oldalon álló szociáldemokratákat. Hiszen hamarosan maga is átélte a taxisblokád formáját öltő kormánybuktatási kísérlet drámáját. Egyre világosabbá vált, hogy mennyivel többről van itt szó, mint a jobb és baloldal, sőt, akár a rendszerváltók és az utóvédharcot vívó nomenklatúra ütközetéről!
A rendszerváltás gigantikus feladata lett volna az országleltár, a szocializmusból a kapitalizmusba való átmenet gazdasági, elosztási, társadalmi kérdéseinek megvitatása, folyamatos nemzeti konzultáció, és az annak megfelelő közös cselekvés.
Különösen fontos lett volna új nemzetközi helyzetünk pontos és kendőzetlen megértetése, valamint a nemzet egészét megmozgató lelki-szellemi célok és eszmények megfogalmazása.
Ebből nem lett semmi. Egy szekértáborokra oszlott, acsarkodó ország lettünk, amely nem érthette, mit tettek vele; miért csúszott ki milliók alól a talaj, és merre lett volna a kivezető út. A mélypont 1990 tele volt, amikor a főváros belvárosát elborító, rongyokban a földön fekvő hajléktalanok közt bukdácsolva szembesülhetett a szenvtelen kívülálló, hogy ez is a rendszerváltás. A legrosszabb a térségben.

Dr. Petrasovits Anna